Utazás

Mesebeli tájak, mindössze pár órányira tőlünk – Irány Szlovénia! 2. rész

Ahogy azt már említettem, egy sajtóúton vettem részt, ahol megismerhettem a Szlovén síterepeket. Sosem jártam még ebben a csodás országban, de egészen biztosan vissza fogok jönni. Folytatódjon az utazás.

Bohinj, a mesevilág

Itt egy kis programváltozással kellett számolnunk, hiszen úgy volt, hogy a Cerkno hotelban alszunk előző este, azonban az estét már az Bohinj Eco Hotel öt csillagos falai között tölthettük. Itt két napot maradtunk, hiszen olyan központi helyen fekszik, hogy innen két nagyobb sícentrum is könnyedén elérhető. Pénteken a Vogelre mentünk, a térség legkedveltebb helyére. 569 és 1800 méter között terülnek el a pályák. A szezon többnyire decembertől április közepéig tart, gyakran azonban még tovább. Egészen a völgyig lemenő pálya az alacsony magasság ellenére is hóbiztosak, mivel egy hideg völgykatlanban fekszik. Nem csak a gyönyörű kilátás, de a hatalmas és modern síterep is elkápráztatott minket. A lanovkából kiszállva csodálatos látvány tárul elénk. Alattunk feküdt a befagyott Bohinj tó, körülötte pedig hatalmas hegyek, amik napfényárban úsztak. Szavakkal nehéz leírni, ezt látni kell.

Ahol enned kell: Resje Panzió

Amit ki kell próbálnod: Hópark Vogel

lead fotó:stephenturoff.com fotók:Femcafe/Sebó Krisztián

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Sztárok
      A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher aláírása ékesíti azt a sisakot, amellyel a demencia elleni küzdelmet szeretnék támogatni a sportág jeles alakjai - írja az MTI.
      Lifestyle
      Biztonsági okokból hamarosan megszűnik a mobilos belépés a legnépszerűbb magyar pénzintézet internetbankjába.
      Sztárok
      A TV2-t nemrég a Sztárban sztár All Stars című műsor zsűritagjainak trágár megnyilvánulásai miatt bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, de úgy tűnik, a hírességek A Nagy...
      Sztárok
      Bár a divat és az udvari protokoll sokszor kéz a kézben járnak, néha egy apró részlet mögött évszázados hagyományok húzódnak meg – ez volt igaz Kamilla királyné megjelenésére is, amikor nemrég...
      Home&Design
      Nem szabad elfelejtenünk: a magyar panelházakat nem arra tervezték, hogy az idők végezetéig a lakástulajdonosok kényelmét szolgálják.
      Utazás
      Sajnos eddig is meglehetősen szeszélyes volt az idei április, és úgy látszik, ez a trend nem a mostani héten fog megtörni.