Nem véletlenül ő Szabó Gyula lánya - Kínai horoszkópja alapján Szabó Zsófi sztárnak született

Szabó Zsófi folyamatosan a figyelem középpontjában van, nemrég lehettünk tanúi csodálatos esküvőjének is. Feltűnő azonban, hogy igen vegyes az emberek hozzá való viszonyulása, hideget, meleget egyaránt kap az internet népétől. Ilyennek látja a színésznőt Padma, a kínai asztrológus a képlete alapján!

De mit mond róla a képlete?

Természetesen alapvetően nem Zsófiról szól az, hogy mennyi kritika éri. Mindenki maga felelős a saját gondolataiért, megnyilvánulásaiért, és valójában önmagáról beszél, amikor másokat lehúzni igyekszik. Majd ha ezt megértik az emberek, kevesebb utálkozás fogja elárasztani az internetet is, és mindannyian boldogabbak leszünk – legfőképpen, azok, akik jelenleg még ott tartanak, hogy erős ellenérzés tud keletkezni bennük, és ezt szeretik kiadni magukból bárhová, ahol felületet találnak.

Azt hiszem, Zsófi egy ilyen felület. Ragyogó lénye sokakból vált ki csodálatot, míg másokban felpiszkálja a frusztrációt. Sokan talán azért fújnak rá, mert azt hiszik, csak híres édesapja miatt boldogul jól színészként. Meg kellett néznem a képletét, hogy ez igaz lehet-e, és ki kell ábrándítanom az így vélekedők táborát.

Mit olvasott ki Padma Szabó Zsófi képletéből? Lapozz, hogy megtudd!

Fotó: facebook.com/szabozsofi

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Fashion&Beauty
A japán nők bőre világszerte ismert simaságáról, ragyogásáról és időtlen szépségéről. A titok nyitja azonban nem csupán a genetikában vagy a drága bőrápolási termékekben rejlik – sokkal inkább egy...
Sztárok
Bár a néhai uralkodónak természetesen parfümök terén is megvoltak a maga kedvencei, érdekes módon egy bizonyos tusfürdőhöz is ugyanannyira ragaszkodott, mint imádott illatszereihez.
Lifestyle
A Skorpió lelkében beindulhatnak a gyógyító folyamatok. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Halak a héten olyan szituációban találhatja magát, ami próbára teheti hűségét. Heti horoszkóp.
Fashion&Beauty
Az énekes-színésznő tudja mitől döglik a légy: a minap abban a darabban pózolt a vörös szőnyegen, ami a 2025-ös év első hónapjainak legnagyobb trendje lesz, nem véletlenül.
Utazás
A többség ritkán jár étterembe, de ez nem kifogás arra, hogy ne tudjuk az alapvető illemszabályokat. Mutatunk néhányat, amit a magyarok gyakran megszegnek.