Sztárok

Talán soha nem szülhet gyermeket Tóth Gabi - Egy súlyos betegség miatt kicsi az esélye saját babára

Tóth Gabi egy súlyos betegség következményeként talán soha nem szülhet saját gyermeket, ezért is hatódott meg annyira, amikor az X-Faktor színpadán énekelni hallotta Benedek Vikit. A kislány ugyanis szüleinek akart bizonyítani, akik régen elhagyták őt.

Megható volt az X-Faktor hétvégi adása

A hétvégén véget ért az X-Faktor idei évadának válogatója, a mentorok kiválasztották, kik azok a tehetségek, akik bejutottak a táborba, ahonnan reményeik szerint a mentorházba, majd az élő show-ba is bekerülhetnek. A 28 éves Tóth Gabi számára azonban szép, ám szomorú pillanatokat hozott ez az adás. Most lépett ugyanis a színpadra a mindössze 15 éves Benedek Viki, akit a szülei már kiskorában eldobtak maguktól. Az aranytorkú kislány énekén az egész stúdió meghatódott.

"Én azért is hatódtam meg ennyire, mert együtt érzek azokkal a nőkkel, akik arra szorulnak, hogy örökbe fogadjanak egy gyermeket. Mennyire vágynak ezek a nők arra, hogy saját gyermekük legyen, és jönnek anyukák, akik csak úgy eldobják ezt az értéket, ezt a kincset, amilyen te vagy!" - mondta a műsorban könnyek között Gabi, akiről néhány éve tudni lehet, természetes úton nem túl valószínű, hogy valaha teherbe eshet.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
Home&Design
Ez a stílus nemcsak a férfiak kedvence, hanem az elegáns, modern dizájnnak köszönhetően könnyen illeszthető egy közös otthonba is.
Lifestyle
Még az egyszerű KRESZ-szabályokkal is érdemes időről időre foglalkozni, hiszen ezek betartása az alapja a biztonságos közlekedésnek.
Lifestyle
A fekete farmernadrág könnyen veszíthet eredeti, intenzív tónusából, ám ha ügyelsz néhány apró, mégis nélkülözhetetlen lépésre a mosás során, nem kell majd attól félned, hogy kedvenc darabod megfakul...
Fashion&Beauty
Ez a meleg, kényelmes és stílusos lábbeli nem hiányozhat egyetlen nő cipősszekrényéből sem.
Utazás
Folytatódik a sebességhatárok csökkentése Budapesten, innentől ezen a részen is csak ennyivel szabad majd menned az autóddal.
Lifestyle
A Feng Shui szakértői szerint van egy olyan dísztárgy, amely blokkolja a pozitív energiák áramlását otthonunkban, valamint a szerencsétlenséget szimbolizálja.