Minek is szólítsalak? A szavak kapcsolatformáló ereje

Milyen különös, ahogy visszafelé haladunk az időben, azt vehetjük észre, hogy nagyot változott a világ abban, ahogyan az emberek a párjaikat szólították. A régi időkben a férjuram és a feleségem megszólítás dukált, a közelmúltban ez a nejem és férjem kifejezésre váltott. Ma pedig a leggyakrabban az élettárs és a szingli kifejezésekkel jellemezhetjük a kapcsolatokat, vagy annak hiányát.

Minek is szólítsalak? A szavak kapcsolatformáló ereje

Mondhatnánk: na és? Ennek semmi jelentősége. Én azt mondanám, nézzük meg kicsit közelebbről, hátha tartogat némi magyarázatot az emberek magánéletének alakulására a szavak ereje. Jómagam is részben a saját bőrömön, részben pedig a vendégeim kérdései nyomán kezdtem el mélyebben foglalkozni ezzel a témával.

Nyomozni kicsit és okokat keresni, azért, hogy a megértésemet mélyítsem. Jelen esetben, azért, hogy tiszta képet kaphassunk, kénytelenek vagyunk a kályhától indulni. Ami azt jelenti, hogy vizsgáljuk meg a nők és a férfiak energetikáját és szerepét a világban. A férfi mindig egy kifelé irányuló energiát testesít meg. Gondoljunk csak az állatvilág hímjeire! Mindig díszesebbek és színesebbek, harcosabbak. Rajtuk keresztül nyilvánul meg az akarat és válik cselekvéssé. A nők egy befelé forduló, elmélyült energiát testesítenek meg. Átgondol, érez, érlel magában.

Hogyan hatnak a szavak a kapcsolatokra?

Miért érdekes ez a számunkra? A nő a befelé irányultsága által egy minőséget hoz létre magában. Ez a minőség úgy működik, mint egy mágnes, amely egy bizonyos típusú férfit vonz magához. Ezt hívjuk csábításnak. A megfelelő férfi ezt érzékelve érzi vonzónak a nőt. Ez a vonzalom indítja be a férfiban az érdeklődést, a közeledési fázist. Amíg ezt a minőséget fenntartja magában a nő, addig áll fenn a vonzalom a férfi részéről. A fentiek ismeretében, illetve megértésében már szinte gyerekjáték volt megválaszolni a konzultációs vendégeim azon kérdéseit, amit valószínűleg már Te is feltettél magadnak: miért fogok ki mindig ugyanolyan férfiakat vagy nőket a kapcsolataimban? A válasz lehet, hogy az első hallásra nem fog tetszeni. De azért, mert azzal, amilyen belülről vagy (amilyen mágnes vagy), ezt a típust vonzod magadhoz. Az ő érdeklődését kelted fel. Természetesen ez csak elsőre hangzik lehangolónak, amíg észre nem veszed, hogy ez magában hordozza a helyzet feloldásának kulcsát is. Vagyis, ha más eredményre vágysz, csak annyi a dolgod, hogy változz, változtass.

Láthatod, hogy az életed minőségi változásának minden eszköze a kezedben van. Gyakran hatalmi játékot csinálva belőle azt a kérdést tesszük fel magunknak, ki a dominánsabb a párválasztásban? A nő választ, vagy a férfi? Amikor jól működnek a nemi szerepek, ennek a kérdésnek egyáltalán nincs értelme, hiszen egyfajta szimbiózis fogalmazódik meg: a nő csábít, vonz, és a férfi közeledik. Ha a nemi szerepek nem működnek, akkor pedig azért nincs értelme a kérdésnek, mert vadászatról és csapdába ejtésről beszélhetünk csupán, ami nem kérdés, csak tiszavirág életű lehet. Innen nézve talán mindegy is, hogy egy ilyen téves kapcsolódásban napokig, hetekig, hónapokig esetleg egy-két évig tartják fogva egymást a szereplők.

Hiszen a belső minőség megfogalmazása nélkül, csak a külsőségekre alapozva, annyira értékeli magát a nő, hogy kiteszi magát a vásárba és várja, hogy jöjjenek az udvarlók. Azok pedig jönnek, belekóstolnak, majd tovább állnak.

Fotó: m.cdn.blog.hu

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Home&Design
      A fürdőszoba színe nem csupán esztétikai kérdés, hanem meghatározza a tér hangulatát, befolyásolja a reggeli frissítő rutinokat és az esti lazítás élményét is – ezért érdemes tudatosan választani és...
      Lifestyle
      Talán már te is többször elhatároztad, hogy áttérsz a növényi alapú étrendre, de reggel mégis a szalonnás reggeli mellett döntöttél, vagy megfogadtad, hogy havonta négy könyvet elolvasol, mégis...
      Fashion&Beauty
      Fashion&Beauty
      Nem csupán egy irodai viselet része, hanem egy kreatív, sokoldalúan variálható kiegészítő, amely egy kis extra karaktert ad bármilyen outfithez!
      Lifestyle
      Szakmai téren fellendülés várható az Oroszlán számára. Napi horoszkóp.