Lifestyle

Amikor hazaért a férj, a feleségét a kisbabájuk ágyában találta - Könnyfakasztó oka volt

Ígéret

A nővér ezt mondta: "Miután ide kerülnek, kb. egy hétig nagyon sírnak, aztán szép lassan abbahagyják, mert rájönnek, hogy senki nem fog odamenni, és megvigasztalni őket." Dayna elmondta, hogy a történet teljesen összetörte a szívét, és máig nem tud szabadulni tőle. Ezért tett ígéretet a lányának: megfogadta, hogy ha a gyerekének szüksége van rá, ő azonnal ott terem, nem számít, miről van szó.

"Egyik nap hajnali két órakor a babafigyelőből keserves sírás hallatszott. Azonnal átmentem a lányomhoz, befeküdtem mellé a kiságyba, és megnyugtattam. Nem gondolnám, hogy valami különleges dolgot tettem, hiszen minden szülőnek ez a feladata. Sok gyerek mégsem kapja meg a biztonságot, a szeretet, a nyugalmat, a tudatot, hogy vannak mellette, hogy vigyáznak rá. Nem akarom, hogy az én lányom bármikor is ezt érezze. Nem."

Dayna úgy határozott, kiteszi a Facebookra a férje által készített képet. Már 67 ezren kedvelték, és több mint 23 ezren osztották meg.

Megható sorokkal búcsúzott a haldokló édesanya az élettől

Itt elolvashatod a levelét - nem fogod kiírni sírás nélkül

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Lifestyle
Fashion&Beauty
Ki mondta, hogy bizonyos kiegészítők és szettek csak férfiaknak valók? A mindig stílusos Letícia királyné erre most egyszer s mindenkorra rácáfolt, méghozzá egy igazán lenyűgöző öltözetben.
Egészség
Egyes kutatások szerint van egy olyan bizonyos aminosav, melynek fogyasztása elősegítheti a rákos sejtek növekedését, és amely aminosav megtalálható egy népszerű, sokak által fogyasztott...
Lifestyle
A Skorpió hallgasson a megérzésére és elkerülhet egy komoly bajt. Napi horoszkóp.
Utazás
A női autóvezetőkkel szembeni megkülönböztetésről készített felmérést, ami elég megosztó eredményt hozott.
Sztárok
Anno sajnos Vágó István hirtelen hunyt el, amire senki sem volt felkészülve. Azt azonban már jóval előtte megosztotta, hogy mit gondol a halál utáni életről.
Fashion&Beauty
A kifutókon és az utcai divatban is látni lehet a '80-as évek inspirációit, de persze modern csavarral.