Sztárok

Élő adásban jelentette be lemondását a színházigazgató – Németh Kristóf otthagyja a Játékszínt

Németh Kristóf ma reggel az ATV műsorában jelentette be, hogy alig négy év után lemond a Játékszín igazgatói posztjáról. További részletek a cikkben!

Kitúrták igazgatói posztjából Németh Kristófot

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

A 40 éves Németh Kristóf 2012-ben három társával együtt vásárolta meg a Játékszínt, amely így magánszínházzá alakult. Az igazgatói székben a kezdetektől ő ült, a vállalkozás pedig a következő években sikert sikerre halmozott. Most azonban valami megváltozott, erről pedig maga a színész beszélt az ATV reggeli műsorában, ahol elárulta, társai tulajdonképpen szembefordultak vele egy tegnap lezajlott taggyűlésen.

"Az lett a tegnapi taggyűlésnek az eredménye, hogy a tagtársaim felvetésére ügyvezető igazgatónak választották meg ezt a bizonyos Tamás nevű kollégámat, Bank Tamást" - mondta a műsorban Németh Kristóf, akinek a szavaiból kiderült, ezzel a döntéssel semmilyen szinten nem tud azonosulni.

"Egy olyan helyzet állt elő, amit én nem tudok vállalni. Az én meglátásom az, hogy ez alapvetően emberi kérdés, egyéni ambíció. (...) Ahogy mondtam, az emberek között vannak mindenféle különbségek, vannak ízlésbeli különbségek is, és én azt vélem, hogy talán itt is lehetett valami alapvető különbség kettőnk között. Majd meglátjuk, mi lesz a következő évadban. Hát nem tudom..." - tette hozzá a színész, aki a továbbiakban nem szeretne a színház igazgatói székében ülni.

Lapozz, cikkünk második oldalán kiderül, megtartja-e ottani szerepeit a színész!

fotó: atv.hu

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...
Sztárok
Míg a brit királyi családban karácsonykor szigorú szabályok uralkodnak, addig Katalin hercegné szüleinél egészen más elvek érvényesülnek, éppen ezért György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg...
Lifestyle
Kiszámíthatatlanul alakul a nap a Vízöntő számára. Napi horoszkóp.
Christmas
A Liverpool magyar középpályása most először karácsonyozik közösen feleségével, Buzsik Borkával és közös kislányukkal. A szerelmesek most az ünnepi fenyőfájukat is megmutatták.
Sztárok
A televíziós hosszú éveken át vezette a Heti hetest című közéleti szórakoztató műsort, és rádiósként számos ismert produkcióhoz adta a nevét, az utóbbi években azonban eltűnt a nyilvánosságból. Csak...