Lifestyle

7 évesen lett hős - Segítség nélkül látja el súlyosan beteg nagyszüleit a kínai kislány

Ezrek szívét érintette meg a 7 éves Yi Miaomiao története, nem ok nélkül. A kislány édesapja tavaly, tragikus hirtelenséggel halt meg, és nem sokkal később az anyja is elhagyta őt. A lurkónak azonban egy perce sem volt szomorkodni, jelenleg ugyanis ő látja el 61 éves nagypapáját és 70 éves nagymamáját.

Csodagyerek

„Olyan jó gyerek, és olyan sokat szenvedett.” – mondta nagypapája a kis Miaomiaóról, aki felnőtteket megszégyenítő erővel egyengeti saját és nagyszülei sorsát. Nem csak a háztartási munkák elvégzésében segít idős szeretteinek, de lelkiismeretesen dolgozik a család csöppnyi földjén is, ahol burgonyát és kukoricát termesztenek. Emellett évente eladnak egy malacot, és az ebből kapott pénzből igyekeznek megélni.

A nagyszülők egészségi állapota sajnos olyan rossz, hogy semmiképpen sem tudnának Miaomiao nélkül boldogulni. A nagypapa egy súlyos bőrbetegségben szenved, a nagymama pedig mentális beteg, ráadásul a jobb kezét abszolút nem tudja használni. A falu, ahol laknak, két órára fekszik a legközelebbi várostól; az odajutás különösen nehéz, hiszen sáros, hegyi utakon kell keresztülvergődnie magát a vándoroknak.

Miaomiao sorsáról még többet olvashatsz a következő oldalon!

Fotók: dailymail.co.uk

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Sztárok
A rajongók nem nyugodtak meg, és valahogy csak összehozták a Reszkessetek, betörők! harmadik részének a trailerét.
Sztárok
Döbbenten áll Vilmos legutóbbi elhatározása előtt Harry és Meghan: a házaspár nem érti, miért cselekedett így a herceg, aki szakértők szerint egy pillanatra sem bánta meg, ami történt.
Fashion&Beauty
Ránija királyné ismét mesés szettet öltött magára: a jordán előkelőség ezúttal tetőtől talpig halvány rózsaszínben tündökölt, ami kiválóan illet bájos kisugárzásához.
Lifestyle
Amennyiben a Kos előléptetésre vágyik, ma hozza fel a témát a főnökének. Napi horoszkóp.
Egészség
Sok mítosz kering arról, hogy az ember rövid időn belül el fogja veszíteni a haját, ha nem visel sapkát a hideg időszakban.
Fashion&Beauty
A karácsonyi pizsama az utóbbi években gardróbunk kötelező alapdarabjává vált, ami nemcsak puha és kényelmes, de az ünnepek meghittségét és az összetartozást hangsúlyozza.