Nem adták fel a harcot - Hazai sztárok, akik mellrákkal küzdöttek

A mellrák máig az egyik legrettegettebb betegség; nem válogat, így az érinthetetlennek tűnő sztárokat sem kerüli el. Sok híres magyar nő harcolt ellene, és kitartásuknak, pozitív életszemléletüknek köszönhetően „ki is ütötték” a kórt – nézzük meg, kikről van szó, és vegyünk róluk példát!

Bangó Margit

Bangó Margit tizenkét évvel ezelőtt szembesült a rossz hírrel, hogy a bal mellében rosszindulatú daganat van. Mivel a kór gyorsan terjedt, az orvosok arra is felkészítették, hogy az amputáció is szóba jöhet. Szerencsére végül erre nem került sor. Az énekesnő egy éven át küzdött a betegséggel, de győztesen került ki a harcból: azt vallja, a szeretet és a hit segítette át a nehéz időszakon.

Tallós Rita

2013-ban az egész ország megdöbbent, amikor kiderült, hogy a Jóban-Rosszban című sorozat színésznője, Tallós Rita mellrákkal küzd. A szőke ciklon nem esett kétségbe a diagnózis hallatán; férje és fia tartották benne a lelket, ő pedig a kezelések alatt is dolgozott, sportolt. Pozitív hozzáállásáról sokat elárul, hogy a Borsnak azt nyilatkozta, ebbe a betegségbe nem illik belehalni.

Fotók: TV2, RTL Klub/Sajtóklub

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Home&Design
Ez a stílus nemcsak a férfiak kedvence, hanem az elegáns, modern dizájnnak köszönhetően könnyen illeszthető egy közös otthonba is.
Lifestyle
Még az egyszerű KRESZ-szabályokkal is érdemes időről időre foglalkozni, hiszen ezek betartása az alapja a biztonságos közlekedésnek.
Lifestyle
A fekete farmernadrág könnyen veszíthet eredeti, intenzív tónusából, ám ha ügyelsz néhány apró, mégis nélkülözhetetlen lépésre a mosás során, nem kell majd attól félned, hogy kedvenc darabod megfakul...
Fashion&Beauty
Ez a meleg, kényelmes és stílusos lábbeli nem hiányozhat egyetlen nő cipősszekrényéből sem.
Utazás
Folytatódik a sebességhatárok csökkentése Budapesten, innentől ezen a részen is csak ennyivel szabad majd menned az autóddal.
Lifestyle
A Feng Shui szakértői szerint van egy olyan dísztárgy, amely blokkolja a pozitív energiák áramlását otthonunkban, valamint a szerencsétlenséget szimbolizálja.