A természet csodája - 7 ok, amiért egyszer látnunk kell Grönlandot

Bár már nyakunkon a tavasz és alig várjuk a perzselő napsütést, vannak a bolygónknak olyan részei, amelyeket az örökös hideg és kemény tél ellenére érdemes felkeresni, hiszen itt olyan élményben lehet részünk, amiket soha nem felejtünk el. Íme, 7 ok, amiért egyszer el kell mennünk Grönlandra!

7. A sarki fényt érdemes megcsodálni

A skandináv országokhoz hasonlóan Grönland is remek hely a sarki fény megfigyelésére. A jelenség az őszi időszaktól kezdve egészen áprilisig látható, azért eddig csupán, mert nyáron a nap még éjfélkor is süt, tehát nincs meg a látványhoz szükséges sötétség.

6. Kipróbálhatjuk a kutyaszánt

Grönlandon kipróbálhatjuk a síelést is, de semmi nem hasonlítható a kutyaszánhoz! Az itt élő állatok imádják a hideget és a futást, ráadásul olyannyira ismerik a havat, hogy kikerülik azokat a részeket, ahol a jégréteg túlságosan vékony.

5. Tasiilaq színes házait látni kell

Kelet-Grönland legnagyobb városát 1894-ben alapították. Különböző színekben pompázó, tengerre néző épületei egész évben várják a turistákat. Itt garantált a nyugalom és a béke, mivel mindössze 2 ezren lakják a takaros települést.

Fotók: placestoseeinyourlifetime.com

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Sztárok
A jordán királyné férje, II. Abdullah a Jordán Hasemita Királyság uralkodója a mai napon lett 63 éves, ez alkalomból pedig felesége posztolt is magukról egy közös fotót, melyen Rániját a világ...
Sztárok
Heidi Klum büszkébb már nem is lehetne: lánya, Leni után most idősebbik fiai is követni kezdte a pályán, a kifutón pedig egyenesen a párizsi divathét során debütált.
Fashion&Beauty
Ha csak egy káprázatos outfitet nézel ma meg, akkor az Charlène monacói hercegné kabátruhája legyen.
Lifestyle
A Vízöntő legyen óvatos, különben bajba kerülhet! Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Mérleget akkora csalódás éri, ami az egész hétvégéjét beárnyékolhatja. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Egészség
Persze egyáltalán nem kell megijednünk ettől a zöldségtől, inkább csak oda kell figyelni arra, hogyan fogyasztjuk.