Meggyilkolták a bátyját - Az ismert színésznő megjárta a poklot

A sztárokat sem kerülik el a tragédiák, és ez alól a „Modern család” című sorozat egyik főszereplője, Sofia Vergara sem jelent kivételt. A színésznő megjárta a poklot, amikor például testvére gyilkosságát kellett feldolgoznia. Íme, 5 tény, amit nem is sejtettél Joe Manganiello menyasszonyáról.

Út a Modern családig

Vergara eredetileg fogorvosnak készült, de amikor a strandon felfedezte egy modellügynök, úgy döntött, hogy a szépségipart választja. Húszas évei végéig fürdőruhás fotózásokból élt, ám hamar beleszeretett a színészkedésbe is. A tévénézők 17 éves korában láthatták először egy üdítőreklámban, később pedig szappanoperákban és televíziós vetélkedők házigazdájaként bontogatta szárnyait. A világsikert Gloria Delgado Prichett szerepe hozta meg 2009-ben.

Ifjú anyuka

A sorozatban oly hitelesen alakított anyaszerep sem áll távol a 42 éves sztártól. A valóságban Sofiának van egy 22 éves fia, Manolo, aki az első házasságából született. Az elsietett frigy 3 évig tartott a fiatalok között, azonban az elvált szülők továbbra is közeli kapcsolatot ápolnak.

Tragédiák

Vergara élete a családi drámáktól és az egészségügyi problémáktól sem volt mentes. 1996-ban legidősebb bátyját, Rafaelt megölték egy emberrablás során Bogotában, a gyilkos személyére soha nem derült fény. A történtek miatt 1998-ban az egész család áttelepült az Egyesült Államokba, ahol Vergara megalapozta televíziós karrierjét, azonban csupán négy év múlva pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála. Számos műtét és sugárkezelés után a színésznő mára teljesen tünetmentes.

Fotó: eonline.com

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Kaia Gerber tökéletes külsőre lehet büszke, alakja pedig olyan csodás, hogy bármilyen stílusú és fazonú bikini remekül mutat rajta.
Fashion&Beauty
Kate Hudson mindig is képes volt levenni minket a lábunkról remek divatérzékével, ám az a kreáció, amire a legutóbb esett a választása, minden eddiginél nagyobb szenzációt keltett.
Lifestyle
Tényleg olyan hőmérséklet-ingadozások vannak hazánkban, hogy azt nehéz nyomon követni, azonban egy hidegfront már közelít felénk.
Lifestyle
Anyagi téren pozitív változásokra számíthat a Nyilas. Napi horoszkóp.
Sztárok
A források szerint Harry sosem volt még annyira mérges felesége édesapjára, mint most, pedig bizony volt már rá sok példa, hogy Thomas Markle kihozta a sodrából a herceget.
Egészség
A népszerű influenszer életét sajnos már nem lehetett megmenteni, de mi legyünk résen, ha valaki fuldokolni kezd a körünkben evés közben.