Pasifogás hat egyszerű lépésben

A legnagyobb macsót is el lehet csábítani nagyon könnyen! Mindig is büszke voltam arra a tulajdonságomra, hogy sohasem játszadoztam a pasikkal. És erre faragtam rá mindig. Ezért úgy döntöttem, hogy egyszer kicsit én is játszadozni fogok valakivel.

A legmenőbb macsót is bábúvá lehet változtatni

Még a gólyatáborban történt, ahová az egyik csoporttársam haverja is beugrott kicsit bulizni. Általában, ha pasizni indulok, mint minden nő, szép a hajam, a sminkem, és olyan ruhát veszek fel, amiben megkívánnak. Ez esetben viszont egy tornacipő, két zokni, egy trikó, két pulcsi, egy kabát, egy sál és egy vacogó fogsorral kellett hódítanom, ráadásul úgy, hogy a fiú egy másik lányt kergetett az este folyamán. Két órát adtam magamnak, hogy megszerezzem.

A srác azt gondolta magáról, hogy ő szellentette a Passzát szelet. Így abban is biztos volt, hogy minden csaj bukik rá, legalábbis nem nagyon akad olyan, aki elutasítaná, mert tegyük hozzá, tényleg dögös pasi volt. Ezért első lépésként úgy kezeltem, mint egy ismerőst. Csak havernak szólítottam, férfiasan veregettem vállba, miközben tudatosan azt árasztottam magamból, hogy a kabát és a két pulcsi alatt micsoda jó nő vagyok.

Az este alatt többször is eltűnt, mert a másik lányt kereste. Abban viszont biztos voltam, hogy a haverját hamarabb megtalálja, mint azt, aki vissza sem hívja. Ezért a barátja mellett maradtam ahelyett, hogy értelmetlenül rohangáltam volna én is. És bingó, a számításaim hibátlanok voltak.

A következő húsz percben a haverjával táncolt és a lányokat stírölték. Én a saját barátaimmal voltam, s úgy tettem, mintha nem vennék tudomást róluk. Erre a kiszemelt srác megelégelte, hogy mellőzöm, a derekamnál fogva magához húzott, hogy hármasban folytassuk az estét, és mindenki más szakadjon le rólam.

Fordulóponthoz értem, úgyhogy nagyon észnél kellett lennem. Ezért egy újabb cselt eszeltem ki. Ha megfogtam a vállát, vagy vele táncoltam, a barátjának is megfogtam a vállát és vele is táncoltam, hogy nehogy azt higgye, hogy már meg is kapott. Nagyon jó ötlet volt, mert elkezdett versengeni a haverjával, akit megkért, hogy lépjen le.

Ezután kihívott a sátor elé beszélgetni. Bármit válaszoltam neki, rögtön mondta, hogy milyen érdekes, sokszínű és fantasztikus lány vagyok. Azt hitte, hogy hiszékeny kis liba vagyok, és beveszem, hogy ennyire oda van értem. Átláttam rajta.

Fotó: examiner.com

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Egyre több hölgy dönt úgy, hogy nem rejti el őszülő tincseit, hiszen szerencsére ma már igencsak elterjedt felfogás, miszerint a deresedő frizura is lehet divatos, elegáns – ezt pedig számos női...
Sztárok
Thomas F. Wilson elsősorban a Vissza a jövőbe című kultikus filmekből lehet ismerős, ám azt bizonyára a legtöbben nem tudják, mennyit változott 2024-re a Biff Tannent alakító színész.
Lifestyle
Utalvány vagy bankkártyára utalás - sokan továbbra is csak a már két ismert opcióról tudnak, pedig a palackok visszaváltásánál igenis távozhatunk készpénzzel az üzletből. Mutatjuk, hogyan.
Lifestyle
Egyáltalán nem baj, hogy a paradicsomot a hűtőben tároljuk a téli hónapokban is, de mielőtt megennéd, ki kell venni a frizsiderből.
Lifestyle
A termálvizeknek számos kedvező hatása van a szervezetünk egészére. Ezek a jótékony hatások részben a betegségek megelőzésében játszanak szerepet, részben a már meglévő egészségügyi problémák...
Sztárok
Nem akármire lettek figyelmesek a brit királyi család szemfüles rajongói, amikor górcső alá vették Harry herceg és Meghan Markle idei karácsonyi üdvözlőlapján.