Ez aztán a meglepetés! Ördög Nóri a TV2-höz igazolt

Az RTL Klub nem örült a váratlan fordulatnak

Az RTL Klub programigazgatója, Kolosi Péter sem ugrált örömében a hír hallatán, szerinte ugyanis érvényes szerződés köti Nórát az RTL Klubhoz. Mindössze pár szóban kommentálta csak az eseményeket: „Mi tiszteletben tartottuk azt a kérését, hogy hadd foglalkozzon most a gyerekekkel, hát ezek szerint ez mégsem volt olyan fontos számára. Azt sem nagyon értem, milyen új kihívásokról lehet szó, hiszen vélhetően a TV2-n is ugyanazt fogja csinálni, amit nálunk.” – nyilatkozta Kolosi.

A TV2-nél viszont sok szeretettel várják

A TV2 azonban láthatóan nagyon örül, hogy sikerült megszerezniük a konkurens csatorna egyik nagyágyúját, sajtóközleményükben ez volt olvasható:

„Sok szeretettel üdvözöljük Ördög Nórát. Vele újabb, fényes csillaggal gazdagodik a TV2 egyébként is kimagasló egyéniségekből álló műsorvezetői csapata. Stratégiánk meghatározó eleme az innováció, benne az újító műsorpolitika, melynek számos eredményét láthatják a nézők ősszel. Színes és izgalmas műsorkínálatunk Ördög Nórának is sok lehetőséget jelent műsorvezetőként. TV2-es karrierjéhez sok sikert kívánunk, születendő kisgyermekéhez pedig nagyon sok örömet és boldogságot.”

Ha Téged is meglepett az átigazolás híre, akkor nyomj egy lájkot és oszd meg a cikket!

Fotó: cotcot.hu

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
Az 59 éves színésznő új memorájában tekintett vissza élete egyik legbizarrabb élményére.
Home&Design
Ez a stílus nemcsak a férfiak kedvence, hanem az elegáns, modern dizájnnak köszönhetően könnyen illeszthető egy közös otthonba is.
Lifestyle
Még az egyszerű KRESZ-szabályokkal is érdemes időről időre foglalkozni, hiszen ezek betartása az alapja a biztonságos közlekedésnek.
Lifestyle
A fekete farmernadrág könnyen veszíthet eredeti, intenzív tónusából, ám ha ügyelsz néhány apró, mégis nélkülözhetetlen lépésre a mosás során, nem kell majd attól félned, hogy kedvenc darabod megfakul...
Fashion&Beauty
Ez a meleg, kényelmes és stílusos lábbeli nem hiányozhat egyetlen nő cipősszekrényéből sem.
Utazás
Folytatódik a sebességhatárok csökkentése Budapesten, innentől ezen a részen is csak ennyivel szabad majd menned az autóddal.