Így ünnepelte születésnapját a legnépszerűbb magyar rádió stábja

A leghallgatottabb magyar rádió négyéves fennállásának alkalmából különleges születésnapi bulit tartott a stáb: gokart, billiárd, csocsó és bowling csábította a versengeni vágyókat. A csapat gyermeki lelkesedéssel vágott bele a különböző ügyességi játékokba, a legnépszerűbbnek mégis a házi gokart-bajnokság bizonyult.

"Bevallom, teljesen rákattantam"

Magyarország piacvezető rádiója 2009-es születése óta töretlen népszerűségnek örvend a hallgatók körében. Ez nemcsak a legjobb és legfrissebb zenéknek, hanem a műsorvezetőknek is köszönhető, akik adáson kívül is megtalálják a közös hangot. Nagy volt tehát az öröm, amikor kiderült, gokartversennyel egybekötött szülinapi bulin ünnepel a rádió.

Sebestyén Balázsról köztudott, hogy imád gokartozni, így senkit nem ért meglepetés, amikor kiderült, a férfi műsorvezetők versenyében övé lett az első hely. A női műsorvezetők között Vágó Piros teljesített a legjobban, aki annyira élvezte a versenyt, hogy máris a pályára való visszatérést tervezgeti. A Class Délután háziasszonya azonban elárulta, hogy csak Kiss Orsi unszolására ült kormány mögé, ugyanis Vágó Piros magas sarkú cipőben érkezett. „Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól megy majd. Bevallom, teljesen rákattantam, úgyhogy hamarosan visszajövök, és természetesen Zalánt is magammal hozom. Mint a legtöbb korabeli kisfiú, ő is rajong a kocsikért, biztosan nagy élmény lesz az anyukáját egy gokart kormányánál látni.” – mesélte Piros.

"Iszonyatos izomlázzal ébredtem"

Kiss Orsi is kellemes tapasztalatokkal lett gazdagabb, annak ellenére, hogy a rádiós még sosem gokartozott. „Piroshoz hasonlóan, én sem próbáltam még ki ezt a fajta sportot. Meg is dolgoztatott, hiába mozgok rendszeresen, másnap iszonyatos izomlázzal ébredtem, de az élmény mindenért kárpótolt!” – tette hozzá nevetve a csinos műsorvezető.

A lányok ezután billiárdban is összemérték erejüket, de nemcsak őket, hanem a fiúkat is elkapta a versenyszellem és lelkesen vetették bele magukat az ügyességi játékokba. „A bowlingra csak a többiek buzdítására vállalkoztam, de a billiárdból már én is kivettem a részemet. Finom ételek és italok, jó társaság, rengeteg nevetés - alig várom a következő Class FM szülinapot!” - összegezte Orsi az estét, ahol a rádió stábja remek hangulatban mulatott hajnalig.

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      Elsőre teljesen egészségesnek tűnik néhány kaja a szupermarketben, és szívesen veszed le őket a polcról, de ha jobban utána nézel, ez már nincs teljesen így.
      Lifestyle
      Fokozottabban fog ellenőrizni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a húsvéti időszakban, írja az MTI.
      Home&Design
      Most dől el, milyen lesz a kerted idén nyáron. Íme, három különleges virág, amit ha most elültetsz, mindenki csodájára jár majd a virágágyásodnak.
      Lifestyle
      Van egy olyan konyhai maradék, amely a leandert buján virágzó bokorrá teszi, ha megfelelően alkalmazod ezt a titkos "szupertrágyát".
      Lifestyle
      Az inváziós faj egyedeit először 2023-ban észlelték Magyarországon, de úgy tűnik, idén sajnos visszatérhetnek.
      Sztárok
      A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher aláírása ékesíti azt a sisakot, amellyel a demencia elleni küzdelmet szeretnék támogatni a sportág jeles alakjai - írja az MTI.