Young G csatlakozott az iskolai zaklatás elleni UNICEF kampányhoz

Közös kampányba kezdett Magyarország egyik legnézettebb gyerekcsatornája, az UNICEF és a Kék Vonal. Az iskolai erőszakra való figyelemfelhívás keretében olyan magyar sztárok osztják meg emlékeiket, akik kénytelenek voltak társaik miatt nehéz napokat átélni, végül azonban túllendültek a bántásokon. Young G-nek közeli barátai szolgáltak támaszul a sztár elmondása szerint.

"Mindig kipécéztek"

„Elég elszánt voltam gyerekként is. Amit kigondoltam, azt mindig megpróbáltam megtenni. Jártam táncolni, és Ki mit tud? - okon léptem fel. Lehet, hogy ezért, lehet, hogy azért, mert nem fértem a bőrömbe, de engem valahogy mindig kipécéztek. Nem mondom, hogy nem voltak konfliktusaim, de szerencsére a barátaim mindig mellettem voltak, és együtt mindent meg tudtunk oldani” – mondta el a rapper, aki mára a tinik kedvencévé vált, olyannyira, hogy a 2013-as VIVA Cometen a legjobb férfi előadó díját vihette haza.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A sztár elmondása szerint számos alkalommal keveredett bajba, úgy is, hogy ő soha nem kereste a konfliktust, és kiskorában bizony nem gondolta volna, hogy ismert arc lesz belőle. Ugyanúgy meg kellett küzdenie az útjába kerülő agresszorokkal, mint bárki másnak, Young G azonban a legtöbbször a harc békés útját választotta.

„Mindig a konfliktuskerülő megoldásra törekedtem, próbáltam megbeszélni a dolgokat. Azóta is azt tartom a legjobb megoldásnak, ha a felek higgadtan próbálják megbeszélni a történteket. Ha viszont nagyon eldurvul a helyzet, mindenképpen szólni kell a tanároknak, vagy szülőknek.”

Aggódik kislányáért

Arra a kérdésre, hogy nemrég megszületett kislányát, Napsugarat nem félti-e attól, hogy társai éppen miatta pécézik majd ki maguknak, a zenész így válaszolt: „Adrival nagyon sokat beszélgettünk róla, hogyan védhetnénk meg a kritikáktól, rosszakaróktól. Arra jutottunk, hogy mindentől úgysem tudjuk megóvni. Úgy fogom azonban nevelni, hogy meg tudja védeni magát, és merjen segítséget kérni: remélem, ha akármikor komolyabb gondja akadna, szólni fog nekünk.”

A Nickelodeon, az UNICEF és a Kék Vonal nagyszabású kampánya a bántalmazás megelőzésére hívja fel a figyelmet, amelyhez Young G mellett Hien, Janicsák Veca és a Children of Distance is csatlakozott. Fontos, hogy a bántalmazott gyermekek tudják, van megoldás, ne féljenek segítséget kérni, amelyet akár az UNICEF HelpAPP mobilalkalmazását használva, akár a Kék Vonal 116-111 szám hívásával is megtehetnek.

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Lifestyle
Az egyik magyar nagyváros lakói fura látványra ébredtek, és kicsit meg is rémültek a nem mindennapi állattól.
Sztárok
A Max streaming szolgáltatás tomboló sikernek örvendő tévésorozatának második évadában az eredeti főszereplők (Pedro Pascal és Bella Ramsey) is visszatérnek, ám mellettük egy új kulcsfigurát is...
Lifestyle
Érdekes végeredménnyel zárult egy felmérés, melynek révén arról kaphatunk képet, hogy nyelvünk mely kifejezését tartják a legcsúnyábbnak a magyar internetezők.
Lifestyle
Van egy kevésbé ismert, ám könnyen beszerezhető szer, amit érdemes a nagytakarítások során neked is kipróbálnod, ugyanis a szállodák takarítói is erre esküsznek, mondván hatékonyabb, mint a...
Egészség
A HMPV főként a gyermekeket és a legyengült immunrendszerű egyéneket támadja, és egyes esetekben tüdőgyulladáshoz is vezethet.
Sztárok
Katalin hercegné és Vilmos herceg hosszú ideje élnek boldog, kiegyensúlyozott házasságban, egy szakértő szerint pedig nem akárminek köszönhető, hogy még mindig megvan köztük a kémia.