A párod nem akar gyereket? Így reagálj!

Szinte minden nő életében eljön az a pillanat, amikor úgy érzi, kisbabát szeretne. Az érzés lassan a hatalmába kerít minket, és a kapcsolatunkat is. Izgatottan készülünk arra, hogyan is mondjuk el szerelmünknek, hogy szeretnénk, ha bővülne a család. Mi van azonban akkor, ha a pasi nem úgy reagál, ahogy mi azt vártuk, és azt mondja, ő még nem áll készen az apaságra, vagy, hogy ő soha nem is szeretne gyereket? Mit tegyünk ekkor?

Miért nem akar gyereket?

A pasiknak sokszor mást jelent, hogy szülők lesznek, mint nekünk. Ők néha csak arra gondolnak, hogy nem lesz majd egy nyugodt percük sem, nem mehetnek esténként soha el a haverokkal egy sörre, mert minden pillanatukat a pici fogja lekötni. Nem tölthetnek kettesben egy kis időt sem kedvesükkel, és az intim pillanatoknak már csak az emléke marad számukra.

Félelem a kötöttségektől

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Egy pasi bármennyire is gondolja komolyan a kapcsolatot, és bármennyire is szereti barátnőjét, feleségét, fél az igazi, mély kötöttségektől. A közös gyerek márpedig az. Egy olyan örök kapocs két ember között, amelyet tényleg nem lehet elvágni. Aki apa lesz, az már nem lehet soha teljesen független, nem élheti életét felelőtlenül még egy kicsit se. Búcsút mondhat ifjúkorának. Legalábbis a pasik szerint. Szinte mindegyikük fejében megfordulnak ezek a gondolatok, ha szóba kerül a gyermekvállalás. Vannak, akiknél aztán elmúlnak, elfelejtődnek, és belevágnak a babaprojektbe kedvesükkel, vannak azonban – szerencsére kevesebben -, akik inkább lemondanak a gyerekről.

Mit tegyünk, ha nemet mond?

A nemleges válasz mindegyikünket nagyon rosszul érinti, hiszen összeomlik minden, amit eddig elképzeltünk a jövőnkről. De nem kell kétségbe esni. Nagyrészt minden attól függ, hogy hány éves a pasi. Ha például kedvesünk 30 év alatti, akkor nagyon is valószínű, hogy később majd ő is szeretne apuka lenni, még akkor is, ha ezt most el sem tudja képzelni. A férfiak ugyanis minél tovább szeretnék élvezni fiatalságukat, és csak később gyereket vállalni.

Ha azonban párunk már benne van az apa-korban – 30-45 év között -, akkor már nehezebb dolgunk van. Először is magunkban kell tisztáznunk, hogy mennyire fontos nekünk egy kisbaba, és mennyire a párunk.

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      A mai napig rengeteget foglalkoznak a Titanic katasztrófájával és azzal, hogy több mint 1500 halálos áldozata volt a szerencsétlenségnek. Sokan megfeledkeznek arról, hogy nemcsak emberek, hanem...
      Lifestyle
      Ha igazán biztosra akarsz menni, és tudni akarod, hogy valaki hazudik neked, érdemes odafigyelned arra, amit az FBI különleges ügynöke mond, mert a segítségével szinte biztosan kiszúrod a hazug ember...
      Home&Design
      Az ember a saját otthonát mindig megpróbálja ízlésesen és praktikusan berendezni. Az apró lakberendezési hibáknak köszönhetően azonban a lakás nem mindig úgy néz ki, ahogyan azt elterveztük. És...
      Lifestyle
      Gyakran megsértődsz - vagy könnyen elbánsz az érzelmekkel és emberekkel? Ez elsősorban a szociális intelligenciádtól függ - kezdi cikkét a TWN.hu.
      Fashion&Beauty
      A fátyolmaszkok gyors és kényelmes bőrápolási megoldásnak tűnnek, azonban felmerülhet a kérdés, hogy mi áll mögötte: igazi bőrápolási előnyök vagy csupán átmeneti hatások?
      Lifestyle
      Mi a közös ezekben az emberekben? Hogy veszélyben voltak, de egy láthatatlan hang a segítségükre sietett. Talán egy angyal, egy szellem vagy a tudatalattijuk volt?