Paris Jackson gyógyulgat és már rajongóinak is üzent

Az öngyilkossági kísérlet után kórházba kerülő Paris, Michael Jackson 15 éves lánya sokkal jobban érzi magát és hálás azoknak, akik gondoltak rá az utóbbi időszakban.

Út a gyógyulás felé

Michael Jackson 2009-ben történt halála után gyerekei nagyanyjukhoz, Katherine Jackson-hoz kerültek. Paris és biológiai értelemben vett édesanyja, Debbie Rowe között újra kialakult a kapcsolat. Miután Paris öngyilkos akart lenni idén június 5-én, sikerült megmenteniük az életét, de a Los Angeles-ben található UCLA Medical Center-be került, ahol felügyeltek rá.

Most jobban érzi magát, így édesanyján keresztül tudatta rajongóival, hogy nem feledkezett meg róluk: „A lányom megkért, hogy adjam át azt az üzenetet, hogy igazán köszöni azoknak, akik gondoltak rá, imádkoztak érte és támogatták. Pont olyan erős, mint az édesapja.”

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A családhoz közeli források szerint már a túladagolás előtt is depresszióval küzdött. Mára már sokkal jobban érzi magát és folyamatos a gyógyulása.

„Csodásan érzi magát jelenleg. Egyre jobban van” – mondta nagynénje, Jackie Jackson az E! News-nak szombaton.

„Kívánjuk, hogy minél hamarabb felépüljön. Nagyon szeretjük. Azok után, amiken keresztül ment - elvesztette az édesapját, nehéz gyereknek maradni. Viszont ő nagyon erős.” – tette hozzá Marlon Jackson.

Forrás: people.com
Fotók: posh24.com

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Lifestyle
November végén, a közelgő ünnepi időszakra tekintettel moratóriumot hirdetett az MVM, ami január 6-án járt le.
Lifestyle
Ezek a napok nehéznek tűnhetnek, de minden kihívás egyúttal lehetőség is a fejlődésre. Bízz magadban, és tudd, hogy a csillagok mindig a javadat szolgálják – még akkor is, ha az út eleinte rögösnek...
Lifestyle
Ne feledd: a szerencse nemcsak külső eseményekből fakad, hanem abból is, hogyan éljük meg ezeket. Légy hálás minden váratlan ajándékért, és használd őket arra, hogy még közelebb kerülj ahhoz az...
Fashion&Beauty
A japán nők bőre világszerte ismert simaságáról, ragyogásáról és időtlen szépségéről. A titok nyitja azonban nem csupán a genetikában vagy a drága bőrápolási termékekben rejlik – sokkal inkább egy...
Sztárok
Bár a néhai uralkodónak természetesen parfümök terén is megvoltak a maga kedvencei, érdekes módon egy bizonyos tusfürdőhöz is ugyanannyira ragaszkodott, mint imádott illatszereihez.
Lifestyle
A Skorpió lelkében beindulhatnak a gyógyító folyamatok. Napi horoszkóp.