Fashion&Beauty

Újabb bizonyíték Hajdúék ellen? Vígh Diána is csalást emleget

Vígh Diána, A Szépségkirálynő 2013 egyik döntőse kitálalt, ugyanis szerinte is csalás történt és előre tudni lehetett, hogy kié lesz a korona.

A Korinna-botrány tovább gyűrűzik

A Kocsis Korinna-botrány egyre tovább kígyózik, hisz újabb lány vádolja csalással a műsor készítőit. A szombati műsorban Korinna nem fogadta el a Miss Intercontinental címet és a vele járó koronát, hisz a szépség szerint nem volt tiszta a verseny. Korinna nyílt levelei után a TV2 perrel fenyegette meg a fiatal lányt, amennyiben nem vonja vissza állításait. A legutolsó fejlemények már majdnem lezárták az ügyet, hisz Korinna egy nyilvános bocsánatkéréssel és a vádak visszavonásával megúszhatja a pert, ám azóta újabb izgalmas információk láttak napvilágot.

Vígh Diána szerint is csalás történt

A döntősök közül Vígh Diána is megszólalt, hisz szerinte sem volt igazságos a döntés, sőt a Facebook oldalán az alábbi sorokat tette közzé: ,, A mai versenyről csak annyit, hogy a szüleim a zsűri mögött ültek és szó szerint hallották, hogy nem a szavazatok számítanak, konkrétan üres papírokat szedtek össze. Közjegyző nincsen, a zsűri pontjait pedig egy perc alatt összesítik. Mindenesetre hajrá Korinna, és gratulálok a győzteseknek, akiket Hajdú Péter kiválasztott."

Sarka Kata mindenkit perel

A legújabb tényállással kapcsolatban Sarka Kata, a Magyarország Szépe Kft. ügyvezető-igazgatója a következőt nyilatkozta a Borsnak: ,, Nagy valószínűséggel mindkét lány ellen perek indulnak majd, hiszen a lányok megnyilvánulása alapján ezt már több zsűritag is kilátásba helyezte, és nem csak a cégünk, de a férjem hírnevét is megsértették érzésünk szerint."

Fotók: TV2 Sajtószoba

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Fashion&Beauty
Lifestyle
Az étkezés, a sportolás, az alvás és a vitaminpótlás mellett van még egy olyan dolog, amire érdemes időt, valamint energiát szánnunk szervezetünk támogatása érdekében, különösen a téli időszakban.
Egészség
Egy olyan alacsony kalóriatartalmú italról van szó, mely gyulladáscsökkentő hatású, és ami segíthet számos egészségügyi probléma enyhítésében.
Lifestyle
Az Oroszlánok váratlanul feljebb kerülhetnek a ranglétrán. Íme a december havi karrier horoszkóp.
Sztárok
A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt...
Sztárok
Nelly Furtado neve sokaknak talán már nem rémlik, pedig a 2000-es évek elején ő volt a popkirálynő, aki uralta a zeneipart, s egyben valódi szexszimbólummá is vált kinézetének hála.
Fashion&Beauty
Nem túlzás azt állítani, hogy Sarah Jessica Parker a legdivatosabban öltözött szupersztárok között szerepel – elég csak egy pillantást vetni legutóbbi vörös szőnyeges outfitjére, egyből nyilvánvalóvá...