Megérkezett Elton John második kisfia

Újra apa lett Sir Elton John és párja David Furnish, miután a napokban megszületett kisfiuk, Elijah Joseph Daniel.

Egy Los Angelesi kórházban hozta világra Elton John és David Furnish második gyermekét az a béranya, aki első babájuk születésénél is "besegített". A 65 éves zenész és párja még novemberben jelentették be újabb családalapítási szándékukat, bár a kicsi érkezéséről hazudtak, így rajtuk kívül senki sem számított a januári gyermekáldásra.

A zenész a Hello! magazinnal osztotta meg az örvendetes hírt. „Mindketten szerettünk volna gyermeket, és szinte hihetetlen, hogy most már két fiunk van” - mondta, hozzáfűzve, hogy roppant boldogok és izgatottak az újabb gyermekáldás miatt.

Eltonék első gyermeke Zachary 2010-ben jött világra, s elmondásuk szerint a közreműködő béranyát akkor annyira megszerették, hogy nem is volt kérdés, a következő családtagot is ő hordja majd ki. A hölgy természetesen másodszorra is elfogadta a felkérést, aminek következtében a kis Joseph-nek rögtön két apukája is lett.

Fotó: imnotobsessed.com

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Azt hitték sokan, hogy ki fog halni ez a dolog a kényelem miatt, de túl sok streamingszolgáltató került be a piacra, így a netezők trükköznek.
Sztárok
Erre a nyaralásra Rúzsa Magdi és a párja nem akarta elvinni a hármas ikreket, így felhőtlenül csak egymásra tudtak figyelni.
Lifestyle
Sokakat még mindig be tud kavarni a bruttó és a nettó fogalma. Utóbbi ugyebár az, amit ténylegesen készhez kapsz a levonások után.
Lifestyle
A magyarok jelentős többsége - egész pontosan 66 százaléka - jelenleg is használt autó vásárlását fontolgatja, és csupán elenyésző töredékük (21 százalékuk) szándékozik új kocsit venni a következő...
Sztárok
Tegnap este véget ért a TV2 nagy sikerű párkapcsolati realityje, a Házasság első látásra 2.évada. A párok döntöttek, hogy együtt vagy külön folytatják életüket.
Fashion&Beauty
Kate Hudson mindig is képes volt levenni minket a lábunkról remek divatérzékével, ám az a kreáció, amire a legutóbb esett a választása, minden eddiginél nagyobb szenzációt keltett.