Filmszerepéből merít ihletet gyermekei neveléshez a gyönyörű színésznő

Lady Galadriet szerepe meglehetősen hasznosnak bizonyult Cate Blanchett számára a gyermeknevelés terén. A Hobbit című filmben alakított karakter jóvoltából ugyanis nem csak jelentős anyagi haszon érte, hanem például azt is megtanulta, hogyan szóljon a fiához úgy, hogy a négy éves gyerkőc oda is figyeljen rá.

Cate az elején még abban sem volt biztos, hogy egyáltalán szerepet kap a filmben, hiszen az általa megformált tündérkirálynő Tolkien regényében nincs is benne. A készítők azonban - a színésznő legnagyobb örömére - egy kicsit tovább gondolták a történetet.

„Sokáig azt a választ kaptam, hogy Peter nem biztos Galadrielben, mert egyáltalán nem szerepel a könyvben. Én ettől függetlenül reménykedtem, hátha… Amikor megkaptam a hírt, hogy szerepelek, a föld felett jártam tíz centivel. Kicsit úgy éreztem, hogy végre visszatérhetek a nyári táborba azokkal az emberekkel, akikkel olyan sok időt töltöttem el. Csodálatos dolog újra részt venni, ami tizenkét évvel ezelőtt kezdődött.”

Blanchettnek az első film óta (2001) három gyermeke is született, és mint mondja ez egészen más megvilágításba helyezte számára jelenlegi szerepét.

"Mindenki azt mondja, hogy a gyermekek a legjobb visszajelzői az idő múlásának. Az első filmtől a mostaniig nekem született három fiam, akik ezúttal velem tartottak a forgatás engem is érintő 8 napjára. Az ő tapasztalataikon keresztül figyelni az eseményeket egyenesen lenyűgöző volt" - mondta Cate a New York Daily News-nak.

A színésznő azt is bevallotta, hogy olykor egy kicsit vissza is élt helyzetével, és filmbéli karakterének mély hangját használva vonta magára négy éves kisfia, Ignatius Martin figyelmét. "Észrevettem, hogy amikor Natius-hoz beszélek, ha a saját hangomon szólítom, rám se hederít, de amint mélyebb tónusban mondom ki a nevét, azonnal hátrafordul" - mesélt különös tapasztalatáról Blanchett.

Fotó: media.theiapolis.com

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A TV2-t nemrég a Sztárban sztár All Stars című műsor zsűritagjainak trágár megnyilvánulásai miatt bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, de úgy tűnik, a hírességek A Nagy...
      Sztárok
      Bár a divat és az udvari protokoll sokszor kéz a kézben járnak, néha egy apró részlet mögött évszázados hagyományok húzódnak meg – ez volt igaz Kamilla királyné megjelenésére is, amikor nemrég...
      Home&Design
      Nem szabad elfelejtenünk: a magyar panelházakat nem arra tervezték, hogy az idők végezetéig a lakástulajdonosok kényelmét szolgálják.
      Utazás
      Sajnos eddig is meglehetősen szeszélyes volt az idei április, és úgy látszik, ez a trend nem a mostani héten fog megtörni.
      Sztárok
      A Nemzet Színésze, aki egy évvel ezelőtt hunyt el, utolsó éveiben szinte teljesen elvonult a külvilágtól, és zárkózott agglegényként élte az életét. Ugyanakkor volt egy nagynevű kolléganője, akit...
      Lifestyle
      Vannak pillanatok, amikor a sors mintha észrevétlenül a hátunk mögé állna, és egy láthatatlan kéz finoman terelne a jó irányba. Három csillagjegy most épp ilyen időszakhoz érkezik: különleges áldás,...