Rúzsa Magdi: "Egy ideig úgy gondoltam, hogy olimpiai bajnok leszek!"
Szabadidődben mit szeretsz csinálni? Van valami hobbid?
Szeretek festeni, sétálni, szeretem a várost, de túrázni is rengeteget szoktunk. Imádok vásárolni és főzni, ami nem véletlen, hiszen imádok jókat enni! A főzést nagyon komolyan veszem, sokszor a legnehezebb recepteket választom ki a szakácskönyvekből, nekem ez egy igazi kihívás és kaland.
Előfordult, hogy valami igazán nehéz recept kifogott rajtad?
Nem, mindig mindent végigcsinálok. Gyerekkorom óta jellemző rám, hogy ha valamit elkezdek, akkor azt be is fejezem, még ha sírva is. Persze azért előfordult, hogy valami nem a legjobban sikerült, de akkor sem lett rossz. Ha főzni készülök, már eleve olyan recepteket választok, amikről tudom, hogy a korlátaimon belül is megvalósíthatóak.
Miket szeretsz enni?
Gyakorlatilag mindent, különösen kedvelem az ázsiai és az olasz konyhát, de nagyon szeretem a jól elkészített magyaros ételeket is, egy isteni babgulyásért például "ölni tudnék". Mostanában leginkább a kínai, a japán, a vietnámi és az indiai konyha vonz, bár még igazi indiait soha nem volt alkalmam kóstolni, mert Indiában még nem jártam.
És Kínában meg Vietnámban?
Kínában még nem, viszont Vietnámot bejártam. Teljesen magával ragadott az a hely, az egész kultúra és a gasztronómia, ami tényleg csúcs, hihetetlen, hogy miket kotyvasztanak. Az utcán, kis sámlikon ülve főzik a levest. A phó leves tulajdonképpen az ország egyik szimbóluma, marhából és csirkéből is elkészíthető. Mindenkinek megvan a maga foglalkozása, van, aki a levest főzi, van, aki a sült marhát, van, aki a tavaszi tekercset, és mind ott ülnek végig az utcán. Nagyon tetszett, hogy jönnek-mennek az emberek, mindenki leül a kis sámlira, és ahogy befejezi az evést, már megy is tovább. Az egész ország fantasztikus, mindenki mosolyog, és az embereknek fahéjas illata van. Jártam már jó néhány helyen életemben, de Vietnám mindent vert, annyira magával ragadott. Izgalmas ország, a színek is gyönyörűek, a természet csodálatos, mindenkinek csak ajánlani tudom! Azóta egyébként itthon is próbáltuk elkészíteni a vietnámi ételeket, illetve van néhány vietnámi étterem, ahova eljárunk, de persze odakinn teljesen más, össze sem lehet hasonlítani.
Ezek szerint az utazás is a hobbijaid közé tartozik. Hova szeretnél mindenképp eljutni?
Rengeteg helyre! Még nem jártam például Amerikában, az is az úti céljaim között van, de persze vannak annál sokkal érdekesebb helyek is. Vonz India és Japán, szeretnék a kínai nagy falon mászkálni, és sorolhatnám a sok apró szigetet is, ahová szívesen elutaznék. De Oroszországot sem láttam még, pedig ott is számtalan gyönyörű hely van. Jó hosszú listát tudnék írni arról, hogy hová mennék el szívesen!
Ha szeretsz vásárolni, akkor a divat is közel áll a szívedhez, igaz?
Nagyon szeretem a divatot, abszolút cipő és ruha mániás vagyok! Követem is a divatot, bár vannak olyan időszakok, amikor az aktuális trendek nem tetszenek, olyankor a saját stílusom vegyítem egy-két éppen divatos elemmel. Igazi elmeháborodott nő tudok lenni, ha pénz van a kezemben, azonnal indulok vásárolni. Érdekes, hogy kettős énem van, egyrészt a nagyon vad, rockos, bár azt is szeretem nőiesebb darabokkal vegyíteni, illetve a nagyon elegáns, nőies énem, aki csupa csinos ruhában jár. A rock koncerteken persze farmerben, mezítláb, trikóban lépek fel, de ott nem is a ruha a lényeg, oda énekelni megyek. Viszont amikor hétköznaponként felkelek, mindig jó érzéssel tölt el, ha azon gondolkozom, hogy milyen ruhát vegyek magamra: azt érzem, hogy olyankor a lelkemet is úgy öltöztetem fel.
A magyar divattervezők közül kiknek szereted a munkáit?
Például Németh Anikó ruháit, a NUBU-t, illetve Tóth Borinak is van egy-két olyan darabja, ami nagyon tetszik, főleg a kabátok. De talán a USE kreációi állnak hozzám legközelebb, legyen szó akár hétköznapi, akár elegánsabb viseletről. Egyébként abszolút a magyar termékeket preferálom.
Van valaki olyan a hírességek között, akinek nagyon bejön a stílusa?
Példaképem nincsen, viszont olyan van, akinek nagyon tetszik a stílusa, és szerintem nagyon jól fel tud öltözni. Gwen Stefani abszolút ilyen. Persze sok divatos híresség van, és gyakorlatilag bárkin lehet nagyon klassz ruhákat látni, de az öltözködés terén ő áll hozzám a legközelebb.
Fotók: Redl-Nagy Zoltán és TV2 Sajtószoba