Sztártipp - Lilu
A családanyaként is gyönyörű műsorvezető rengeteg munka mellett is meg tudta őrizni szépségét. Most elárulja, mit tesz ennek érdekében a mindennapokban!
Lilu híve a rendszerességnek, úgy gondolja, nem egy alkalommal kell ellátogatni kozmetikushoz, hanem gyakran, rövid időközönként: „Én a rendszerességben hiszek, tehát kozmetikushoz is amennyire lehet, rendszeresen megyek, itthoni arcápolásként pedig jó krémeket, pakolásokat szoktam használni.”
Az RTL Klub műsorvezetője azt is elmondta nekünk, hogy a hajára rendkívül ügyel a mindennapi tévés megjelenések és a munkája miatt: „Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy olyan fodrászt válasszunk, aki ért a dolgához és tudja, mit kell csinálni az adott hajjal, tehát tud rá vigyázni. Szerintem ez nagyon fontos, ha nem az egyik legfontosabb teendő.”
Lilu szerint a fodrászata, az R2 Hair nevű szalon megnyitása óta, fodrásza csodákat művelt a hajával: „Van olyan hét, amikor szinte minden nap vasalják vagy göndörítik a hajamat, ezért nagyon örülök annak, hogy ott van nekem az R2 és Nagy Sanyi, aki az én hajamat csinálja. Gyakorlatilag amióta Sanyi foglalkozik a hajammal, annak ellenére, hogy festjük, egyre jobb az állapotba, mivel pontosan tudja, mit kell vele csinálni.”
Lilunak nem nagyon van ideje kisfia mellett a sportra, amit ugyan nagyon sajnál, viszont úgy gondolja, csinos alakját mégis gyermekének köszönheti: „Amellett, hogy természetesen odafigyelek az étkezésre, annyit futkosok Dávid után a mindennapokban, hogy nálam az már-már sportolásnak is betudható.”
Múlt héten Csisztu Zsuzsa árulta el tippjeit: Katt ide!
Szerző: Spitznágel Nikolett