Katie Holmest és lányát autóbaleset érte
Az egyedülálló színésznő épp kislányával, Surival tartott hazafelé, annak gimnasztika edzése után, amikor fekete Mercedes sedanjukba belehajtott egy szemetesautó.
A bámészkodók elmondása szerint, senki sem sérült meg az incidens során. Egy számtanú pedig a következőket nyilatkozta: „Nem történt semmi komoly, csak azért említésre méltó a dolog, mert Katie Holmesról van szó.”
Az ütközés során a Mercedes bal hátsó oldalán keletkezett egy nagyobb horpadás és pár kisebb karcolás, miután a Volvo típusú teherautó beletolatott. A kukásautó egyébként a Classic Sanitation Recycling New York Corp tulajdona.
A balesetet követően kihívták a rendőrséget, de mire azok kiértek, Katie és Suri sértetlenül elhagyták a helyszínt.
A színésznő még csak a múlt hónapban adta be a válókeresetet, és a gyorsított eljárás során máris megkapta 6 éves kislánya felügyeleti jogát. Holmes már be is íratta Surit egy New York-i iskolába, amelynek korábbi tanulói között olyan nevek szerepelnek, mint Lady Gaga vagy Paris Hilton.
Katie azt szeretné, ha lánya katolikus oktatásban venne részt ahelyett, hogy a szcientológia tanait hallgassa egy olyan iskolában, melyet apja, Tom Cruise korábban választott.
Nézd meg a hír videováltozatát!