4 nő, akikre érdemes odafigyelni

Vannak nők, akik nem elégszenek meg azzal, hogy egyszerűen dolgoznak, és élik az életüket, hanem valami olyanba is belevágják fejszéjüket, ami a társadalom számára, vagy a társadalom egy csoportja számára hasznos.

Tyra Banks
A Kaliforniában született szupermodell karrierje nem igazán indult könnyen. A modellügynökségek által túl kerekdednek tartott lány azonban kitartóan próbálkozott, büszkén vállalva formáit. A másik kifogás ellene, hogy egy fekete modell már akkor a toppon volt, nem más, mint Naomi Cambell, és nem akartak még egy lányt. Ő azonban nem adta fel a próbálkozást, és megérte. Számos divatmárkának dolgozott, többek között a Victoria’s Secret egyik angyalaként láthatta a közönség.

Amiért azonban bekerült ebbe a listába az azon tevékenysége, mellyel nőtársai számára igyekszik segítséget nyújtani. A nevével fémjelzett showműsor Emmy-díjat is kapott. A témák között csupa olyan szerepel, ami a női önbizalom erősítését szolgálja. Emellett a modelltehetségek felkutatása is fontos küldetése. Az általa vezetett, "Amerika következő topmodellje" című műsor keretein belül többeknek sikerült valóra váltani álmait, illetve a műsor versenyzői között több teltebb modell is feltűnt. Tyra színésznőként, műsorvezetőként és énekesnőként a mai napig aktívan tevékenykedik.

 

Angelina Jolie
A színésznő magáénak tudhatja az amerikai filmszakma majdnem minden elismerését. A néha különc színésznő azonban munkája mellett a karitatív tevékenységek terén is aktív. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának jószolgálati nagykövete. Gyakran utazik ki Afrikába, ahol gyógyszer és élelem osztás mellett nem rest foglalkozni az emberekkel. Sok támogató „csak” anyagilag van jelen, ám ő a személyes kontaktust is fontosnak véli.

A sokat kritizált örökbefogadásaival is jót tesz: egyrészt olyan gyerekeknek ad jó életkörülményeket, akik lehet túl sem élnék a tizennegyedik életévüket, de emellett az örökbefogadást, mint opciót is bemutatja a világnak, és talán elfogadtatja a közvéleménnyel. Angelina és férje Brad Pitt a legtöbbet adakozók között vannak nyilvántartva világszerte.

Madonna
Az énekesnő sokoldalúsága megkérdőjelezhetetlen. Madonna vallásos neveltetésben részesült, amely pályája kezdeti szakaszában igencsak megnyilvánult. A változásairól híres nő nem pusztán zenét adott a világnak, hanem divatot is teremtett.

A "merd vállalni önmagad, és minden szépséghibád, melyek akár lehetnek előnyök is, hiszen ezektől leszel különleges" - sok nőnek segített elfogadnia saját magát. Madonna sportos élete példa értékű mindenki számára. Nála jóval fiatalabbakat meghazudtoló a kondíciója, és energia szintje. Karitatív tevékenységei között ő is sokszor látogatott el Afrikába, illetve a veszélyeztetett területekre. Bár van egy saját lánya, ám nemrégiben örökbe fogadott egy árvát is.

Az örökbefogadástól nagyon ódzkodnak manapság. Bár Amerika jóval előttünk jár, ott ugyanis elfogadott, és megszokott a nyílt örökbefogadás, de még mindig vannak olyan szülők, akik várnak gyermekre, azonban sok a gyermek is, aki szerető szülőkre vár. A sztárok örökbefogadásai talán ösztönzően hatnak majd, és nem fognak félni az emberek ezen lehetőségtől.

Oprah Winfrey
Az amerikaiak kedvence több éven át vezette a neve alatt futó showműsort. Emellett több millió dollárral támogatott amerikai segélyszervezeteket, több ezer jótékonysági esemény megszervezése van a háta mögött.

Műsorában olyan témákat feszeget, amely a nők lelkével foglalkozik, mint például a családon belüli erőszak, a táplálkozási zavar, amely azért fontos, mert a műsorvető saját maga is érintett ezekben a témákban. Gyerekkorában több családtagja is zaklatta szexuálisan, majd később táplálkozási zavarokkal is küzdött. Nagy szó, hogy valaki ki mer állni és elmondani élete legmegrázóbb eseményeit, csak azért, hogy azzal más nőket támogasson. Oprah az első fekete nő Amerikában, aki milliárdos lett.

 

Érdemes felnézni azokra az emberekre, akik tényleg szívvel lélekkel kiállnak a jó ügyért, és nem restek tenni valami, hogy a dolgok egy kicsit jobbak legyenek.
 

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Megérkezett a hidegfront, ami északkeleten kemény havazással köszöntött be. Jönnek a fagyok, és elkezdődik a sózás is.
Utazás
Az univerzumban fellelhető elemek nagyobbik részét csillagok hozták létre magfúzió vagy szupernóva-robbanások révén. Az utóbbi esetben a frissen keletkezett anyagok szét is szóródtak a csillagközi...
Lifestyle
Idén temérdek új tévészéria és mozifilm közül válogathatnak majd a cinephile-ek, de azokról az évfordulós klasszikusokról sem érdemes elfeledkezni, melyek most újból aktualitást nyernek.
Sztárok
Sir Anthony Hopkins, John Goodman, Mel Gibson, Milo Ventimiglia és Ed Harris is azon hírességek között van, akik elveszítették otthonukat a kaliforniai tűzvész során.
Fashion&Beauty
Amikor Anne Hathaway magára ölt egy estélyit és rálép a vörös szőnyegre, előre borítékolható, hogy mindenkinek elakad a lélegzete a látványtól – nem történt ez másképpen legutóbbi nyilvános...
Sztárok
Az 59 éves színésznő új memorájában tekintett vissza élete egyik legbizarrabb élményére.