Fashion&Beauty

A kis fekete ruha Hollywoodban

A fekete 1926-ig a gyász színének számított, majd hirtelen betört a divat világába. Hogyan is történt ez?

Gabrielle „Coco” Chanel, aki a kínokat okozó fűzőtől, óriás kalapoktól és nehéz ruháktól szabadította meg a kor hölgyeit, a nők megmentőjeként is elkönyvelhető. Ha ez még nem lenne elég, egy további gondot is levett a vállunkról: azt a bizonyos kétségbeesett érzést, hogy egy-egy fontosabb alkalomra mit is vegyünk föl. Tette ezt azzal, hogy megálmodta a kis fekete ruhát, mely 1926-ban lépett a nyilvánosság elé az amerikai Vouge-ban.
 
A kis fekete ruha töretlen sikere azóta is tart. A ruha alapdarabbá vált minden nő ruhatárában, hiszen szinte minden alkalomra kiváló viselet lehet, ha megfelelő kiegészítőkkel van kombinálva.
 
A kis fekete ruha sikere Hollywoodban is érzékelhető volt, a némafilmek szereplői előszeretettel viselték a vásznon. Majd egyre rövidebbé vált és kihívóbb szabásvonalakat kapott, így folyamatosan változott a megjelenése, de eredeti univerzális szerepe megmaradt.
 
Az 1960-as években újra fellendült Chanel eredeti elképzelése, az egyszerű szabásvonallal, amelyet Hubert de Givenchy álmodott meg Audrey Hepburn alakjára, az Álom luxuskivitelben című filmben.  
 
A ruha előnyeit Hollywood hírességei is előszeretettel használják, más-más oldalát emelve ki a kis feketének. 
 
 
 
 
 
 
Így a fekete szín szexisségét a merész szabásvonalakkal emeli ki Jennifer Aniston és Gwyneth Paltrow, minél többet mutatva meg magukból, hiszen a fekete mind a fehér, mind a napbarnított bőrön jól mutat:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A romantikus vonalat Rachel Bilson és Natalie Portman ruhája képviseli, ahol a lágy vonalak dominálnak, így emelve ki a színésznők nőiességét:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A kis fekete ruha Chanel által megálmodott jellemzője a visszafogott elegancia, amire Angelina Jolie és Renée Zellweger viselete is épít, arisztokratikus megjelenést kölcsönözve a színésznőknek:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Coco Chanel eredeti, térd alá érő elképzelését testesíti meg Cate Blanchett és Selma Blair ruhája:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A kis fekete újraértelmezése mellett döntött Heidi Klum és Anne Hathaway, merészebb vonalat követve:

 

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Fashion&Beauty
Fashion&Beauty
Hazatért a Harvardról karácsonyra Belgium imádott hercegnője: a 23 éves Erzsébet ragyogóan nézett ki az éves ünnepi koncerten, köszönhetően remek stílusérzékének.
Lifestyle
A Vízöntő életében véget érhet egy kapcsolat, de ez egyúttal egy új kezdetet is jelent. Napi horoszkóp.
Egészség
A dohányosok sokan úgy érzik, hogy nem akarják letenni végérvényesen a cigarettát, így az is jó, ha csak visszavesznek a mennyiségből. Valóban így van, vagy óriási tévhit az egész?
Christmas
Rengeteg helyen készítenek bejglit karácsonykor, és ha nem követed el ezeket a hibákat, akkor csodás lesz a végeredmény!
Fashion&Beauty
Tökéletes és kifinomult választás az ünnepi időszakra.
Lifestyle
Karácsonykor intenzíven vásárolunk, és rengetegen már internetről rendelnek. Az OTP Bank azonban figyelmeztetést adott ki, hogy nem árt óvatosnak lenni.