Kórházba került Robbie Williams!
A híres énekest súlyos állapotban szállították kórházba.
Robbie állapotával kapcsolatban először az orvosok tanácstalanok voltak, majd azt hitték, hogy a halált okozó E-coli baktérium került a vérébe. Mint utóbb kiderült egyszerű ételmérgezésről van szó, mely az életét nem veszélyezteti, ám elegendő folyadékot vesztett ahhoz, hogy infúziós kezelésre szoruljon.
Az orvosok szerint sok pihenésre van szüksége, ami azt is jelenti, hogy a közeljövőben nem koncertezhet. A 37 éves sztárnak emiatt egy dániai koncertjét is le kellett mondania. Állítólag eddig ez volt az első fellépés Robbie életében, amit le kellett mondania.
A régen drogproblémákkal is küzdő Robbie a blogján keresztül üzenetet küldött az aggódó rajongóknak: „Sziasztok! Köszönöm az együtt érző üzeneteket és a rengeteg szeretetet. Még nem épültem fel teljesen, de már sokkal tűrhetőbben érzem magam.”
Úgy tűnik, szerencsére nem volt nagy a veszély. Az énekesnek most már csak magánéletét és szenvedélybetegségeit kellene helyretennie, és akkor teljes lesz a siker!