A Szex és New York a legrosszabb

A Szex és New York sztárjai, illetve Asthon Kutcher kapta idén az Arany Málna díjat.

Sarah Jessica Parker és társai, a Sex és New Yorkban nyújtott alakításukért, elnyerték az idei Arany Málna díjat. A színésznőkön kívül, magát a filmet is jelölték a 2011-es díjra, el is nyerte a legrosszabb folytatás díját, illetve a legrosszabb csapat a vászon díjat is.

M. Night Shyamalan's legújabb filmje, Az utolsó léghajlító is besöpört pár díjat. Többek között a legrosszabb rendező, legrosszabb forgatókönyv, illetve a legrosszabb mellékszereplő díját is, aki nem más, mint Jackson Rathbone volt, akit egyben, az Alkonyat, egyik részében,Napfogyatkozásában nyújtott alakításárt is jelöltek az Arany Málna díjra. A film még besöpörte, a legrosszabb 3D használata díjat is, amely idén új kategóriának számított.

A legrosszabb férfi színész díjat, idén Asthon Kutcher söpörhette be, a Valentin-napban nyújtott alakításáért.

Ezek mellett az alkotások mellett, a jelölések között helyet kapott még, a híres Alkonyat harmadik része, a Napfogyatkozás, illetve az Exférj újratöltve is.

Az 1980-ban alapított díjátadót, idén is egy nappal az Oscar –gála előtt adták át. Mint azt már megszokhattuk, ilyenkor a sztárok szeretnek távol maradni az díj kiosztótol. Kivéve Sandra Bullock, aki a tavalyi évben, az Ő a megoldás című filmjében nyújtott alakításáért vehette át az Arany Málnát.
 

 

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher aláírása ékesíti azt a sisakot, amellyel a demencia elleni küzdelmet szeretnék támogatni a sportág jeles alakjai - írja az MTI.
      Lifestyle
      Biztonsági okokból hamarosan megszűnik a mobilos belépés a legnépszerűbb magyar pénzintézet internetbankjába.
      Sztárok
      A TV2-t nemrég a Sztárban sztár All Stars című műsor zsűritagjainak trágár megnyilvánulásai miatt bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, de úgy tűnik, a hírességek A Nagy...
      Sztárok
      Bár a divat és az udvari protokoll sokszor kéz a kézben járnak, néha egy apró részlet mögött évszázados hagyományok húzódnak meg – ez volt igaz Kamilla királyné megjelenésére is, amikor nemrég...
      Home&Design
      Nem szabad elfelejtenünk: a magyar panelházakat nem arra tervezték, hogy az idők végezetéig a lakástulajdonosok kényelmét szolgálják.
      Utazás
      Sajnos eddig is meglehetősen szeszélyes volt az idei április, és úgy látszik, ez a trend nem a mostani héten fog megtörni.