Fashion&Beauty

Az új divat – vaginaplasztika

A XXI. században az emberi hiúság és a plasztikai sebészet nem ismer határokat. A nők körében kifejezetten divattá vált az úgynevezett vagina plasztika.

A nők évszázadok óta harcolnak azért, hogy elérjék a tökéletes külsőt. Ezért pedig képesek a végsőkig is elmenni. A legújabb divat, amit már nők tucatjai próbált ki, nem más, mint a vagina plasztika. Feltehetjük magunkban a kérdést, hogy meddig képesek elmenni a nők, a hiúságuk miatt?

Ma már egyre többen vannak, akik nem elégedettek az intim szervükkel. A férfiakon már meg sem lepődünk, mikor egy ilyen beavatkozásra adják a fejüket, de a nők körében még egészen újnak számít ez a fajta műtét. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ezek a műtétek egyáltalán nem veszélytelenek.

A műtét lényege, hogy szebbé varázsolják az intim testrészt a szeméremajkak kicsinyítésével, az egész vagina kisebbítésével. Az emberek gyakran azért döntenek a műtét mellett, mert úgy érzik, hogy ezen testrészük mérete miatt nem vehetnek fel szűk ruhák, viselhetnek nyugodt lélekkel fürdő ruhát, ha strandra mennek. Bevallásuk szerint, még a biciklizés is kényelmetlen volt a számukra. A kockázatokról, azonban nem biztos, hogy megfelelő tájékoztatást kapnak a beavatkozást elvégző orvosoktól. Akár súlyos szövődményei is lehetnek ezeknek a műtéteknek. Csökkenhet akár az erogén zónák érzékenysége vagy akár az idegek is megsérülhetnek. Tehát mondhatjuk, hogy az egészségünket tesszük kockára, mikor rábólintunk egy ilyen műtétre.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
 

A nők a műtétet követően azt várják, hogy olyan vaginával rendelkezzenek, mint a címlapokon a női modellek, vagyis teljesen sima legyen a vulvájuk(külső nemi szervük). Tiszában vagyunk viszont azzal, hogy a képek legtöbbje nem a valóságot mutatja, gyakran digitálisan meg vannak szerkesztve.

Léteznek még olyan műtétek is, ahol a vagina szűkítését hajták végre a sebészek, valamint olyan kéréssel is szoktak előállni a páciensek, hogy állítsák vissza a nők szűzhártyáját.
 
Az elmúlt években megduplázódott az ezen irányú műtétek száma. Az orvosok a magas összeg ellenére megfelelő tájékoztatás nélkül hajtják végre ezeket a műtéteket. Mégis a legtöbben azt javasolják, hogy inkább válasszák az intimtornát a műtéti beavatkozás helyett. A műtétet csak végső megoldás esetén válasszák.
 
A tökéletes női külső, csak egy eszményi kép, melynek elérése szinte lehetetlen. Az újságokból visszatekintő női alak, csak a számítógépek világának köszönhető, mely sokszor félre vezeti az embereket. Ezért próbálnak harcolni egy olyan dologért, ami a valóságban nem is létezik. Ezen célért, még az egészségüket is képesek veszélybe sodorni.
 

Oldalak

Fashion&Beauty
Sztárok
Több mint húsz év telt el Angelina Jolie és Billy Bob Thornton botrányoktól övezett házassága óta, ám a színész ma sem fogja vissza magát, ha egykori feleségéről van szó.
Fashion&Beauty
A ragyogó, makulátlan bőr ígérete sokakat csábít arra, hogy egyszerre több hatóanyagot kenjenek magukra – pedig a túl sok jó is árthat.
Fashion&Beauty
Ha úgy érzed, a bőröd elvesztette a fényét, megjelentek a sötétebb foltok, vagy egyszerűen csak hiányzik az a „friss ragyogás”, amire mindenki vágyik, van egy egyszerű megoldás: a C-vitamin.
Sztárok
Kevés arc ivódott be annyira egy egész generáció emlékezetébe, mint a Kinder csoki csomagolásán mosolygó kisfiúé – pedig a gyerekkori portré mögött álló Matteo Farneti mára felnőtt férfi lett.
Lifestyle
Növényt ültetni, gondozni és nevelhetni szép dolog, és több szempontból hasznos is. Azt viszont nem mondanánk, hogy mindig egyszerű feladat, hiszen sokszor előfordul, hogy hiába igyekszünk életben...