Simon-Pintér Evelin

A leginspirálóbb véleményvezér kategória jelöltje
Pilóta, tartalomgyártó

Bemutatkozás

Pilóta vagyok, aki mindig két lábbal a földön jár, de a felhők felett érzi magát otthon. Szenvedélyem a repülés, de még inkább az, hogy másokat inspiráljak álmaik követésére. Mindenkit támogatok, hiszem, hogy együtt magasabbra juthatunk – a levegőben és az életben is.

Életkor

31

Mottó

Soha ne mondd, hogy soha!

Sikerek

Egy álomból valóságot tudtam teremteni és amíg 2019-ben még látogatóként integettem a reptérlátogatásokon a repülőgépeknek teljesen laikusként, ma már én integetek vissza pilótaként a látogatónak. Ezen kívül a képzésem elején volt egy kép a fejemben, hogy milyen szakmához kötődő munkahelyeken szeretnék majd dolgozni, és mindegyiket sikerült megvalósítanom. Illetve ezt a jelölést is egy óriási eredménynek tartom, nagyon nagy örömmel tölt el, hogy másokat inspirálhatok a történetemmel.

Motiváció

Az életemben van egy különleges ember, aki minden nap motivál és erőt ad, hogy a legjobb legyek – mind emberileg, mind pilótaként. Az ő támogatása és hite bennem visz előre, és emlékeztet arra, miért választottam ezt a hivatást. Mindig hálás leszek ezért az inspirációért és támogatásért.

Inspiráció

Leginkább a nálam tapasztaltabb és nagy karriert a hátuk mögött tudó kollégáim és volt oktatóim inspirálnak. Illetve szeretem a különböző közösségi média felületeken olyan nők történeteit követni, akik hétköznapi példaként tudnak szolgálni az emberek számára.

A szakmai sikerek mellett mit tartasz még fontosnak magadról elmondani?

A repülés mellett nagyon érdekel a pszichológia és az önfejlesztés. Hiszem, hogy ahogy a szakmámban, úgy az életben sem lehet kijelenteni azt, hogy valaki "kész van", mindig van hova fejlődni. Fontosnak tartom azt is, hogy mindig úgy cselekedjünk másokkal szemben, ahogy szeretnénk, hogy mások velünk bánjanak és soha ne tartsunk fent olyan emberi kapcsolatokat, amik nem szolgálják a békénket és fejlődésünket. Bár nem egyszerű nagy kaliberű változásokat megugrani az életben, mára már én is megtanultam azt, hogy a legjobb dolgok a komfortzónán kívül történnek.

Hogyan lendülsz át az esetleges mélypontokon, mi segít?

Megpróbálom két lépés távolságból újra átgondolni a helyzetet, így sokszor kiderül, hogy annyira nem is súlyos, mint gondoltam. Hiszek az élet időzítésében és abban, hogy semmi nem történik véletlenül, a hullámvasút nem csak lefele szokott menni, az élet természetes velejárója, hogy nem mehet mindig minden flottul. Véleményem szerint az ember ezeket a mélypontokon tanulja meg a legtöbb dolgot saját magáról, ami aztán a saját fejlődését fogja szolgálni.

Mi inspirált arra, hogy ezt a pályát/területet válaszd?

5 év irodai munka után be kellett látnom, hogy nem az én világom, ha ugyanazt a falat kell néznem 9-től 5-ig, ennél nagyobb kihívásra, felelősségre és élethosszig tartó folyamatos tanulásra vágytam. Egy 2019-es reptérlátogatás során annyira megcsapott a kerozingőz, hogy úgy éreztem, én a repülőtéren vagyok otthon és nem tudnék már visszaülni az irodába, így elkezdtem utánanézni a lehetőségeknek, hogy hogyan tudnám megvalósítani azt, ami akkor még lehetetlennek tűnt.

Mit javasolsz azoknak - legyenek akár fiatalok vagy újrakezdők -, akik még keresik az útjukat?

Merjetek nagyot álmodni! Ha valamivel nagyon szívesen foglalkoznál, akkor ne hessegesd el a gondolatot, bármekkora is legyen az az álom, kitartással és szorgalommal minden megvalósítható! Akkor is tarts ki az elképzésed mellett, ha a környezeted le akar beszélni róla, a te utadat és álmaidat te ismered a legjobban!

Hogy látod a nők helyzetét a saját területeden?

Nem vagyunk túl sokan, legalábbis százalékos arányban, viszont annál jobban örülünk egymásnak, ha találkozunk. Azt vettem észre, hogy a nők közötti rivalizálás helyett egy kedves mosoly és kacsintás sugallja azt, hogy "de jó, hogy Te is megcsináltad", és ez kifejezetten jó érzéssel tölt el.

Milyen érzések fogtak el, amikor megtudtad, hogy az Inspiráló Nők Díjra jelöltünk?

Meglepődtem, boldog voltam és megtiszteltetésnek éreztem. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen jelölést fogok kapni.

Evelin tartalmait itt tudod megnézni!

Ismerd meg Simon-Pintér Evelint és add le voksodat a lap alján található Szavazok! gombra kattintva!