Lifestyle

Meselétra – Mikortól, mennyit és mit hallgasson, nézzen a gyerek?

Köztudott, hogy a mese nemcsak szórakoztatja a gyereket, de egyben fejleszti a szókincset, formálja a gondolatvilágot és élénkíti a képzelőerőt, így a kreativitást is. Mégis vannak árnyoldalai, amiről jó, ha tudunk szülőként. Ebben a cikkben felvázolom a „meselétrám”, ami segíthet a tájékozódásban, hogy biztonsággal szedjétek a fejlődés fokait e téren is.

A fejből mondott, saját mesénk felbecsülhetetlen kincs, hiszen a képzeletünket osztjuk meg a gyerekkel. A szókincsünket, a világlátásunkat, a humorunkat! Ha egy régi kedvencünket idézzük fel, akkor pedig a gyermekkorunk egy darabjával ajándékozzuk meg. Gondoljunk csak bele, mennyivel különb lelkülettel vagyunk jelen, mintha türelmetlenül malmoznánk, hogy mikor alszik már el?! De tegyük hozzá, hogy az is megesik. Mert a történet meséléshez hangulat kell, amit egy feszültséggel teli nap után nehéz megteremteni, vagy épp lehetetlen – azt érezzük. Ekkor jön jól egy jó könyv, ami szánkba adja a szavakat.

Az olvasott mese

Rendkívül jó és szép mesekönyveket lehet kapni – kikölcsönözni –, de a kínálatban olyan is akad, amiben szebb az illusztráció, mint a nyelvezet. És akkor még nem beszéltünk a történetről, amit elmesél. Főleg a kisiskolásnak szóló regényeknél tapasztalhatjuk azt, hogy „haladósak”, kifejezetten úgy tördelik a szöveget, hogy a gyerek könnyen tájékozódjon benne és hamar megszerezze azt az élményt, hogy „Jé, máris kiolvastam egy könyvet!” Ez fontos sikerélmény. Mégis az ilyen típusú könyvecskék mellé érdemes becsempészni azokat a műveket is – akár szülői felolvasással –, amiknek nagyobb az irodalmi értéke. Mi ezt szoktuk „a közös könyvnek” hívni. Egy Fekete István regénynek már sárgás a lapja, apróbb betűvel van szedve és itt-ott kopottabb, de ha melléteszek egy olyan mesét (!), hogy „Képzeld, ezt hányan vehették már kezükbe! Nézzük csak meg, mikor adta ki a nyomda? És látod, hogy mennyibe került? Hihetelen, nem igaz? És volt akkor is egy olyan gyerek, mint éppen Te most, aki besétált a boltba...” – akkor máris egy kort, egy hangulatot festettem fel, ami felkelti a gyerek kíváncsiságát. Ha vannak a könyvben olyan régies szavakat, kifejezések, amiket nem ismerünk, azokrá rákereshet a neten – hiszen a „kütyük” nem csak játékra valóak.

A hangoskönyv

A hangoskönyv a szülők barátja. Lehet hallgatni az autóban, vagy esténkét, ha fáradtak vagyunk még az olvasáshoz is. A friss gyermekkönyv adaptációk mellett muszáj megemlítenem itt is a régi rádiójátékokat, amik elképesztően színvonalasak! A képzeletünket nemcsak a színészi játék segíti, hanem a térhatás is. Megelevenedik előttünk, ahogyan az Ispán fülel és tanakodik a katonákkal, a távolból – visszahangosabban – hallani a fához kötözött Döbrögi kiáltását, miközben egészen közel Lúdas Matyi surran el „előttünk”. Nem beszélve a tiszta, szép kiejtésről, amit egyre kevesebbet hallanak a mai gyerekek. A hangoskönyvek sokáig elkísérhetik a gyereket. Mi épp a Harry Potter 7. évadánál tartunk. Hallgatjuk, amíg letudjuk a kötelező köröket, én megfőzök, teregetek, és a fiam se puffogva rak rendet a szobájában.

A nézett mese

A fentiek esetében negatív hatásként legföljebb a minőségről ejthetünk szót. Viszont a digitális médifogyasztásnak, így a mesefilm nézésnek is egy bizonyos kor alatt, mennyiség fölött és tartalomtól függően kifejezetten káros hatásai vannak a gyerek mentális és fizikai fejlődését tekintve. Itt már fontos szülői feladatok adódnak a tartalomszabályozás és időkorlátok terén a média sajátosságaiból fakadóan. Tudvalevő, hogy a gyerekek teste, idegrendszere mozgás által fejlődik. Ha ezekben a fontos években a mozgással töltött napi órák száma lecsökken, mert a gyerek a képernyőre meredve tölti azt az időt, annak – mondanám, hogy beláthatatlan–, de valójában már nagyon is belátható következményei lesznek. Tudunk kell arról, hogy a keresztmozgások egy fára mászáskor, bújócska közben a bokrok között kúszás, mászás, a padkán egyensúlyozás, kavicsokon pipiskedés idegrendszeri lenyomata – vagy annak hiánya – összefüggésbe hozható a gyermek későbbi tanulási képességeivel is. Tehát az időfaktor, az arányok megtartása borzasztóan fontos. Ha egy 6 éves gyerek napi 20 perc mesét néz, de előtte több órát rohangált az oviban és mese után még kutyát sétáltatnak apával, akkor ez a negatív hatás nem érvényesül. De nagyobb gyerekek esetében is szükséges volna alkalmazni például az „amennyi mozgás, maximum annyi kütyüzés” háziszabályt, hogy megtartsuk az egyensúlyt a gyerekek mindennapjaiban. A tartalom esetében támaszkodhatunk a korhatár besorolásra, hogy ne hozzunk be olyan képtartalmat a gyerek képzeletébe, ami után nem mer majd kimenni a vécére este. A Piroska és a farkas sem félelmetes addig, amíg a gyerek csak annyira képzeli el félelmetesnek, amennyire „elbír” vele. Ha idejekorán olyan képet adunk hozzá, amit egy felnőtt illusztrátor annál félelmetesebbnek álmodott meg, megijesztjük a gyereket és módosítjuk a mese üzenetét. Mindez igaz lehet gyermekkorunk nagy kedvencére, a diafilmezésre is, ami viszont őrzi a kapcsolódás, az együttlét örömét. A mozgókép esetében viszont már számolnunk kell a digitális tartalomgyártás fejlődésével, hogy nagy részük a felnőtt akciófilmek jegyeivel vetekszik. Az erőteljes hangeffektek, felgyorsult történetmesélés, sűrű vágások olyan felfokozott állapotot idéznek elő a gyerekben, ami túlterheli a fejlődő szervezetet. Ilyenkor a szülő annyit lát, hogy a gyerek pörög a nappali falán, miután vége a mesének. Nem okoz károsodást, ha ez egyszer-kétszer megesik, de vegyük észre, hogy olyat néztünk – nézettünk – a gyerekünkkel, ami még nem neki való! Lépjünk vissza egyet a „meselétrán” arra a fokra, ahonnan még láblógatva élvezhetjük a történetmesélés csodáját, amit azóta éltetünk, hogy ember létezik.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Grace Van Patten neve ma már egyet jelent a természetes szépséggel, a letisztult eleganciával és azzal a ritka kisugárzással, amely egyszerre törékeny és magabiztos. A fiatal színésznő nem harsány...
Sztárok
Sajnos kilencven esztendősen elhunyt Koltai János Jászai Mari-díjas magyar színész, díszlettervező, filmrendező, képzőművész.
Sztárok
Kirobbanó formában van Selena Gomez, aki saját kozmetikai márkájának partiján villantotta meg tökéletes vonalait egy rendkívül csábító ruhában.
Lifestyle
Egy beszélgetés vagy találkozás régi félreértéseket segíthet tisztázni a Skorpiónak. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Mária dán királyné a minap színházban járt, ennek apropóján pedig egy isteni szerelést húzott elő a gardróbjából.
Lifestyle
Veled is elfordult már, hogy nem fértél a hűtőben? A profi séfeknek van néhány tanácsa, hogy tudod ezt orvosolni.