Meselétra – Mikortól, mennyit és mit hallgasson, nézzen a gyerek?

Köztudott, hogy a mese nemcsak szórakoztatja a gyereket, de egyben fejleszti a szókincset, formálja a gondolatvilágot és élénkíti a képzelőerőt, így a kreativitást is. Mégis vannak árnyoldalai, amiről jó, ha tudunk szülőként. Ebben a cikkben felvázolom a „meselétrám”, ami segíthet a tájékozódásban, hogy biztonsággal szedjétek a fejlődés fokait e téren is.

A fejből mondott, saját mesénk felbecsülhetetlen kincs, hiszen a képzeletünket osztjuk meg a gyerekkel. A szókincsünket, a világlátásunkat, a humorunkat! Ha egy régi kedvencünket idézzük fel, akkor pedig a gyermekkorunk egy darabjával ajándékozzuk meg. Gondoljunk csak bele, mennyivel különb lelkülettel vagyunk jelen, mintha türelmetlenül malmoznánk, hogy mikor alszik már el?! De tegyük hozzá, hogy az is megesik. Mert a történet meséléshez hangulat kell, amit egy feszültséggel teli nap után nehéz megteremteni, vagy épp lehetetlen – azt érezzük. Ekkor jön jól egy jó könyv, ami szánkba adja a szavakat.

Az olvasott mese

Rendkívül jó és szép mesekönyveket lehet kapni – kikölcsönözni –, de a kínálatban olyan is akad, amiben szebb az illusztráció, mint a nyelvezet. És akkor még nem beszéltünk a történetről, amit elmesél. Főleg a kisiskolásnak szóló regényeknél tapasztalhatjuk azt, hogy „haladósak”, kifejezetten úgy tördelik a szöveget, hogy a gyerek könnyen tájékozódjon benne és hamar megszerezze azt az élményt, hogy „Jé, máris kiolvastam egy könyvet!” Ez fontos sikerélmény. Mégis az ilyen típusú könyvecskék mellé érdemes becsempészni azokat a műveket is – akár szülői felolvasással –, amiknek nagyobb az irodalmi értéke. Mi ezt szoktuk „a közös könyvnek” hívni. Egy Fekete István regénynek már sárgás a lapja, apróbb betűvel van szedve és itt-ott kopottabb, de ha melléteszek egy olyan mesét (!), hogy „Képzeld, ezt hányan vehették már kezükbe! Nézzük csak meg, mikor adta ki a nyomda? És látod, hogy mennyibe került? Hihetelen, nem igaz? És volt akkor is egy olyan gyerek, mint éppen Te most, aki besétált a boltba...” – akkor máris egy kort, egy hangulatot festettem fel, ami felkelti a gyerek kíváncsiságát. Ha vannak a könyvben olyan régies szavakat, kifejezések, amiket nem ismerünk, azokrá rákereshet a neten – hiszen a „kütyük” nem csak játékra valóak.

A hangoskönyv

A hangoskönyv a szülők barátja. Lehet hallgatni az autóban, vagy esténkét, ha fáradtak vagyunk még az olvasáshoz is. A friss gyermekkönyv adaptációk mellett muszáj megemlítenem itt is a régi rádiójátékokat, amik elképesztően színvonalasak! A képzeletünket nemcsak a színészi játék segíti, hanem a térhatás is. Megelevenedik előttünk, ahogyan az Ispán fülel és tanakodik a katonákkal, a távolból – visszahangosabban – hallani a fához kötözött Döbrögi kiáltását, miközben egészen közel Lúdas Matyi surran el „előttünk”. Nem beszélve a tiszta, szép kiejtésről, amit egyre kevesebbet hallanak a mai gyerekek. A hangoskönyvek sokáig elkísérhetik a gyereket. Mi épp a Harry Potter 7. évadánál tartunk. Hallgatjuk, amíg letudjuk a kötelező köröket, én megfőzök, teregetek, és a fiam se puffogva rak rendet a szobájában.

A nézett mese

A fentiek esetében negatív hatásként legföljebb a minőségről ejthetünk szót. Viszont a digitális médifogyasztásnak, így a mesefilm nézésnek is egy bizonyos kor alatt, mennyiség fölött és tartalomtól függően kifejezetten káros hatásai vannak a gyerek mentális és fizikai fejlődését tekintve. Itt már fontos szülői feladatok adódnak a tartalomszabályozás és időkorlátok terén a média sajátosságaiból fakadóan. Tudvalevő, hogy a gyerekek teste, idegrendszere mozgás által fejlődik. Ha ezekben a fontos években a mozgással töltött napi órák száma lecsökken, mert a gyerek a képernyőre meredve tölti azt az időt, annak – mondanám, hogy beláthatatlan–, de valójában már nagyon is belátható következményei lesznek. Tudunk kell arról, hogy a keresztmozgások egy fára mászáskor, bújócska közben a bokrok között kúszás, mászás, a padkán egyensúlyozás, kavicsokon pipiskedés idegrendszeri lenyomata – vagy annak hiánya – összefüggésbe hozható a gyermek későbbi tanulási képességeivel is. Tehát az időfaktor, az arányok megtartása borzasztóan fontos. Ha egy 6 éves gyerek napi 20 perc mesét néz, de előtte több órát rohangált az oviban és mese után még kutyát sétáltatnak apával, akkor ez a negatív hatás nem érvényesül. De nagyobb gyerekek esetében is szükséges volna alkalmazni például az „amennyi mozgás, maximum annyi kütyüzés” háziszabályt, hogy megtartsuk az egyensúlyt a gyerekek mindennapjaiban. A tartalom esetében támaszkodhatunk a korhatár besorolásra, hogy ne hozzunk be olyan képtartalmat a gyerek képzeletébe, ami után nem mer majd kimenni a vécére este. A Piroska és a farkas sem félelmetes addig, amíg a gyerek csak annyira képzeli el félelmetesnek, amennyire „elbír” vele. Ha idejekorán olyan képet adunk hozzá, amit egy felnőtt illusztrátor annál félelmetesebbnek álmodott meg, megijesztjük a gyereket és módosítjuk a mese üzenetét. Mindez igaz lehet gyermekkorunk nagy kedvencére, a diafilmezésre is, ami viszont őrzi a kapcsolódás, az együttlét örömét. A mozgókép esetében viszont már számolnunk kell a digitális tartalomgyártás fejlődésével, hogy nagy részük a felnőtt akciófilmek jegyeivel vetekszik. Az erőteljes hangeffektek, felgyorsult történetmesélés, sűrű vágások olyan felfokozott állapotot idéznek elő a gyerekben, ami túlterheli a fejlődő szervezetet. Ilyenkor a szülő annyit lát, hogy a gyerek pörög a nappali falán, miután vége a mesének. Nem okoz károsodást, ha ez egyszer-kétszer megesik, de vegyük észre, hogy olyat néztünk – nézettünk – a gyerekünkkel, ami még nem neki való! Lépjünk vissza egyet a „meselétrán” arra a fokra, ahonnan még láblógatva élvezhetjük a történetmesélés csodáját, amit azóta éltetünk, hogy ember létezik.

Leadfotó: 123rf.com