Esküszünk! blog

Tavasztól őszig öt hónapja van a jegyespároknak arra, hogy megünnepeljék az esküvőjüket. A közös baráti társaságban pedig nem ritka, hogy egy időben ér el mindenkit a házasodási láz. Hogyan jelezhetjük jó időben előre, hogy számítunk mindenkire? Ez a Save-The-Date, azaz az esküvői meghívó előtti meghívó.

Az esketés, noha az esküvő elején van, mégis sok szempontból valójában annak a csúcspontja. Érzelmileg mindenképpen csúcspontnak tekinthető a hagyományokat követő párok esetében, hiszen a vőlegény ekkor látja először menyasszonyi ruhában leendő feleségét. Hogyan válhat igazi tündérmesévé?

Egyik menyasszony sem akarja, hogy ráragasszák a kiállhatatlan, hisztis vagy épp az elviselhetetlen jelzőt. Ezért odafigyelnek arra, hogy amennyire lehet, mindig széles mosollyal az arcukon fogadják az új ötleteket, és ha szükséges, a nyelvükbe harapjanak. Hiszen így is épp elég stresszes az esküvő szervezése, a további drámát jobb elkerülni! Most megtudhatod, mi az a 6 dolog, amit az esküvő tervezése során titkon minden ara ki szeretne mondani!

Ahány ember, annyiféle ízlés és ahány szerelmes pár, annyiféle elképzelés az esküvői helyszínt illetően. Ma már jóformán nincs olyan ötlet ezzel kapcsolatban, amit ne lehetne megvalósítani. Hallottunk már házasságkötésről szikla tetején vagy levegőben, sőt olyan párról is, akik a tenger alatt kötötték össze az életüket.

Egy nő életében van néhány meghatározó élmény, amire egész életében emlékezni fog. Az első randevú, az első csók, ... és az, amikor és ahogy megkérték a kezét. Ezért érdemes egy férfinak energiát áldozni a nagy pillanatra - hogy valóban nagy legyen.

Régen egy menyasszony ruhájának elengedhetetlen kelléke volt a fátyol, aztán kiment a divatból, napjainkban pedig újra hódít. Ezek a mai divatnak megfelelő kiegészítők pedig mindennek nevezhetők, csak unalmasnak nem!

A kültéri esküvők egyik legalapvetőbb eleme a virágokkal díszített boltíves kapu, amely alatt az ifjú pár kimondja a boldogító igent. Ezek a díszelemek nem csupán a tér formálására és a központi helyszín hangsúlyozására alkalmasak, hanem csodálatos esküvői fotók kellékéül is szolgálnak.

Amikor elhatározod magad és elindulsz az esküvőtervezés néha véget nem érőnek látszó útján, elkezded meghozni a rendkívül nehéz döntéseket arról, hogy mi az, ami fontos és mi az, amit Ti inkább elhagynátok, készíts egy listát az esküvői hagyományokról és etikett szabályokról is. Ha megvagy vele, akkor elkezdheted kihúzni róla azokat a pontokat amelyek nem tetszenek és kiemelni azokat, amiket igazán közelinek érzel magatokhoz. Ne légy szégyenlős, ami nem tetszik azt könnyedén hajítsd a kukába, ami viszont megfogott, azt alakítsd át úgy, hogy tökéletesen passzoljon a Ti esküvőtök stílusához és a személyiségetekhez. Hogy egy kicsit megkönnyítsük az első lépéseket, íme 4 esküvői etikett szabály, amelyeket úgy ahogy vannak, kihajíthatsz az ablakon.

Oldalak