Utazás

Apokaliptikus felvételek a Kanári-szigetekről: videón, ahogy egy templomot elpusztít a láva

Továbbra is tombol a Cumbre Vieja nevű vulkán a Kanári-szigetekhez tartozó La Palmán.

Ötven év után ébredt fel szendergéséből a vulkán

A Femcafe.hu még múlt héten számolt be róla, hogy kitört a Cumbre Vieja tűzhányó a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek La Palma nevű szigetén. Hatalmas robbanás rázta meg a terület déli részét, majd gigantikus hamufelhő emelkedett a magasba. A helyieket nem érte készületlenül a jelenség, az elmúlt napokban ugyanis több ezer szeizmikus mozgást regisztráltak a szakemberek, sőt a talaj számos helyen megemelkedett, ami általában annak az előjele, hogy a láva hamarosan a felszínre tör. Akkor azt is megírtuk, hogy a helyieket előzetesen figyelmeztették rá, csomagoljanak össze, mivel a kitelepítés elrendelést követően gyorsan el kell hagyniuk a lakóhelyüket.

A Cumbre Vija vulkánból ömlő láva most egy templomot pusztított el - jelentettre a 9News. A TV Canaria felvételén jól látható, amint a templom először sűrű füstfelhőbe burkolózik, majd összeomlik. Egy héttel korábban már majdnem elpusztult ugyanez a templom, ám akkor a láva nem sokkal előtte megállt, így érintetlenül hagyta.

A Cumbre Vieja fél évszázadon keresztül nem mutatott aktivitást, most azonban ismét kitört. A vulkánkitörés hatására eddig körülbelül 430 épület semmisült meg, de várható, hogy ez a szám növekedni fog a jövőben. La Palma szigetéről eddig több mint hatezer helyi lakost evakuáltak a hatóságok.

Jóllehet vasárnap újra megnyitották La Palma repülőterét, egyetlen járat sem érkezett vagy indult, annak ellenére sem, hogy a repülőtér kifutópályájáról már eltávolították a hamut. A hamufelhő a hírek szerint még mindig akadályozza a légiközlekedést a szigeten.

Ideje búcsút venni a nyártól, ugyanis beköszönt az ősz: csapadékosra fordul az idő és mérséklődik a meleg.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Lifestyle
      Lifestyle
      Számos ismert hazai írónőnktől születtek felvillanyozó és fontos üzenetet tartalmazó idézetek, melyek nőnapon különösen nagy erőt tudnak adni.
      Sztárok
      Meghan Markle ritkán enged bepillantást a magánéletébe, kiváltképp gyermekei mindennapjaiba, ám most megosztott egy kis cukiságot egy szem lányáról, Lilibet hercegnőről.
      Lifestyle
      Valószínűleg el fog menni a kedved a lottózástól, ha megtudod, mennyi szelvényt kell feladnod, hogy biztosan nyerj. Persze reménykedni mindig szabad.
      Sztárok
      Freddie Prinze Jr. a 90-es és a 2000-es esztendők egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze volt, napjainkban azonban már kétgyermekes családapaként éli az életét. Kíváncsi vagy, mennyit változott az...
      Lifestyle
      Nem is gondolnánk, de egy hétköznapi élelmiszer is komoly egészségügyi kockázatot jelenthet, ha nem dobjuk ki időben!