Utazás

Szijjártó Péter: Magyarország készen áll rá, hogy részt vegyen Ukrajna újjépítésében

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten tartott közös sajtótájékoztatót Andrij Szibiha ukrán külügyminiszterrel, melyen többek közt szó volt az orosz–ukrán háborúról, a határkeresztező infrastruktúra fejlesztéséről és a szomszédsági kapcsolatok fejlesztéséről.

Megerősítette a kormány álláspontját

Nemrégiben a magyar fővárosba érkezett Andrij Szibiha, Ukrajna új külügyminisztere, hogy találkozzon Szijjártó Péterrel. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ukrán kollégájával tartott közös sajtótájékoztatóján először is gratulált Andrij Szibiha kinevezéséhez – írja az MTI.

Ezt követően Szijjártó Péter megerősítette a kormány álláspontját, miszerint kizárólag a diplomáciai rendezés vethetne véget az orosz–ukrán háborúnak. „Magyarország minden olyan nemzetközi kezdeményezést támogat, amely a béke elérésének mielőbbi lehetőségét hozza magával, és támogatunk minden olyan kezdeményezést, amely azzal a reménnyel kecsegtet, hogy ezt a háborút tárgyalásokkal, diplomáciai úton minél előbb le lehessen zárni” – emelte ki a tárcavezető.

Elmondta azt is, Magyarország készen áll arra, hogy részt vegyen Ukrajna újjáépítésében.

Már a háború alatt is részt vettünk és részt is veszünk újjáépítési erőfeszítésekben, részt vettünk és veszünk is oktatási, egészségügyi, illetve közigazgatási intézmények működésének helyreállításához szükséges munkálatokban – hangoztatta Szijjártó Péter, majd Magyarország szerepéről is beszélt az ukrán energiaellátás biztonságához szükséges földgáz- és áramszállításokban.

„Magyarország készen áll a határkeresztező infrastruktúra fejlesztésére. Jó hír, hogy az idei évben egy új határátkelőhelyet tudunk nyitni Nagyhódos és Nagypalád között. Készen állunk a beregsurányi határátkelő kapacitásának növeléséhez szükséges munkák elvégzésére. Készen állunk az új Tisza-híd megépítésére. [...] És megerősítettem azt is, hogy továbbra is készen állunk arra, hogy határ menti vállalkozásfejlesztési övezetet hozzunk létre a magyar–ukrán határnál” – sorolta a miniszter.

A vitás ügyeket is szóba hozta

Szijjártó Péter végül érintette a vitás ügyeket is, és kijelentette, hogy a magyar–ukrán együttműködésnek, kapcsolatnak a kölcsönös jó szándékra, kölcsönös tiszteletre és kölcsönös jóindulatra kell alapulnia.

Ezért tisztelettel, de elvárjuk Ukrajnától azt, hogy a magyar nemzeti közösség jogait állítsa helyre az anyanyelvhez való hozzáférés tekintetében, az oktatás, a kultúra, közigazgatás területén – mondta, és hozzátette, hogy erre vonatkozólag tizenegy pontos megoldási javaslatot terjesztettek Ukrajna kormánya elé, aminek megvitatására munkacsoportok jöttek létre.

A miniszter arra kérte hivatali partnerét, hogy Kijev tartózkodjon a jövőben az egyoldalú, hirtelen lépésektől, amelyek veszélybe sodorhatják Magyarország ellátását, valamint azt is kérte, hogy az Ukrajnában működő magyar vállalatok esetében ne kerüljön sor negatív diszkriminációra.

„A találkozónk arról győzött meg, hogy joggal reménykedhetünk abban, hogy a szándék a szomszédsági kapcsolatok fejlesztésére kölcsönös, közös, hogy ezen szomszédi kapcsolatok egy idő után jószomszédi kapcsolatokká tudnak alakulni. Magyarország ebben érdekelt” – összegzett Szijjártó Péter.

Ukrajnának megalapozott törvényes és katonai joga van ahhoz, hogy mélyen Oroszország területére is csapásokat mérjen - mondta Rob Bauer, a NATO katonai bizottságának elnöke Prágában a testület éves ülése után tartott sajtótájékoztatón.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Utazás
Sztárok
Minderről maga a néhai hercegné vallott Andrew Mortonnak, akivel Diana titokban együtt dolgozott életrajzának elkészítése miatt, így mindenféle bennfentes információt közölt a férfival.
Sztárok
Dér Heni leleplezett néhány titkot, de kiderült, hogy az idei Nyerő Páros szereplőinek, Miskovits Marcinak és Nicola Nicoleta-nak már mások az igényeik, ha leszáll az éj, és bebújnak az ágyba.
Sztárok
Harry herceg a minap részt vett a WellChild Awards díjátadón Londonban, ahol a jelenlévő gyerekekkel is beszélgetett, a csevegés során pedig elárult egy aranyos titkot kislányáról, Lilibet...