Utazás

Mérföldkő az emberiség történetében: mától több mint 8 milliárdan élünk a bolygón

A Föld népességének e példátlan növekedése a várható élettartam fokozatos emelkedésének köszönhető, ami a jobb közegészség, táplálkozás és személyes higiénia, valamint az orvostudomány fejlődésének következménye - közölte az ENSZ.

Tizenöt év múlva a 9 milliárdot is elérhetjük

A világ népessége elérte és rögtön át is lépte a 8 milliárdot kedden – közölte az ENSZ a honlapján. A nemzetközi szervezet szerint ez fontos mérföldkő az emberi fejlődésben. Az ENSZ szerint a példátlan növekedés, – hiszen 1950-ben még 2,5 milliárd lakója volt a Földnek – a várható élettartam fokozatos emelkedésének köszönhető, ami a jobb közegészség, táplálkozás és személyes higiénia, valamint az orvostudomány fejlődésének következménye.

Míg az 1800-as évekig a Földön kevesebb mint egymilliárd ember élt, a várakozások szerint 15 év múlva, 2037-ben a bolygó népessége eléri a 9 milliárdot is, a 2080-as évekre pedig 10,4 milliárdnyian leszünk a Földön.

Az egyiptomi Sarm-es-Sejkben éppen most zajló ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésével (COP27) kapcsolatban a nemzetközi szervezet felhívta rá a figyelmet, hogy a népességnövekedés a szegény országokban jelent komoly kihívást. Az 1,4 milliárd lakosú Indiában például, amely Kínát is megelőzve 2023-ban már a világ legnépesebb országa lesz, a következő évtizedekben várhatóan jelentősen nő a városi lakosság száma, holott a metropoliszok már most is túlzsúfoltak, és nem rendelkeznek alapvető infrastruktúrával. Mumbaiban a lakosság mintegy 40 százaléka nyomornegyedekben él, folyóvíz és áram nélkül.

Az ENSZ szerint a 2050-re várható népességnövekedés több mint fele nyolc ország - a Kongói Demokratikus Köztársaság, Egyiptom, Etiópia, India, Nigéria, Pakisztán, a Fülöp-szigetek és Tanzánia - lakosságága növekedésének tulajdonítható.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Az előrejelzések alapján a század végén a világ három legnagyobb populációjú városa: Lagos (Nigéria), Kinshasa (Kongói Demokratikus Köztársaság) és Dar Es Salaam (Tanzánia) Afrikában lesz - írja az MTI.

Fotó: 123rf

Akár újabb játványokat is okozhatnak az Északi-sarkvidéken zajló olvadás következtében elszabaduló vírusok.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Bizonyára veled is előfordult már, hogy a munkahelyeden, az edzőteremben vagy épp házimunka végzése közben magába szippantott az internet legmélyebb bugyra.
Lifestyle
Az 1996-ban elhunyt Baba Vangát sokan a Balkán Nostradamusának nevezik, és bár egyesek vitatják e megtisztelő titulus jogosságát, a vak bolgár jósnő köré szőtt kultusz a mai napig nem csappant meg.
Lifestyle
Ha szeretnéd, hogy a muskátlid ne csak túlélje a telet, hanem tavasszal dús virágba boruljon, fontos, hogy már most tudatosan készülj fel rá és megfelelően ápold a növényt a hideg hónapokban.
Utazás
Pár nap múlva itt a karácsony, ám ha abban reménykedtél, hogy az ünnepek alatt fehérbe borul az ország, akkor van egy szomorú hírünk a számodra.
Sztárok
Egy egyszerű, mégis mély jelentéssel bíró nyilvános szerepléssel Vilmos herceg és fia, György herceg csendesen, de annál meghatóbban idézték meg Diana hercegnét. A közös látogatás nemcsak egy családi...
Sztárok
Az 1997-es katasztrófafilm, a James Cameron által rendezett Titanic szinte varázsütésre Holllywood legmagasabb csúcsára repítette Kate Winsletet, ám a színésznő a hírnév árnyoldalaival is szembesült...