Titkos helyszínek, amelyeket a világ nevezetes épületeiben rejtettek el

Csak kevesen tudnak létezésükről, pedig csodálatos helyszínekről van szó, amelyeknek a világ legszebb épületei adnak helyet.

Rejtélyes zegzugok

Világunk tele van szebbnél-szebb épületekkel és látványosságokkal: bár a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet miatt az elmúlt évben csak kevés lehetőségünk nyílt az utazásra, mindenki reménykedik abban, hogy ez idén nyáron változni fog a tömeges oltásoknak köszönhetően. Bizonyára te is gondolkodtál már azon, melyek azok a helyek, amiket szeretnél majd meglátogatni, ha biztonságos lesz külföldre utazni – talán eddig nem is tudtál róla, de vannak olyan szupertitkos helyszínek, amelyeket a világ nevezetes épületeiben rejtettek el. Ezekre a helyekre kellő szerencsével, na meg persze némi plusz anyagi ráfordítással te is eljuthatsz – galériánkban összeszedtük a 4 legszebbet, mutatjuk!

Arról sokan tudnak, hogy az Eiffel-torony tetején van egy étterem, arról azonban csak kevés embernek van információja, hogy egy apartman is található ugyanitt. Gustave Eiffel, a torony tervezője építette a kis lakást saját magának a legfelső emeleten, ahol van egy konyha, fürdő, két hálószoba és még egy nappali is. Az apartmant Eiffel leggyakrabban vendégei fogadására használta, ma pedig a hely múzeumként üzemel.
Kattints a további képekért!

Nyugat-Svédország egyik erdejében történt a rendhagyó eset. A tájfutó maga sem gondolta volna, hogy élete legkülönlegesebb napját éli át, amikor elindult otthonról.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Az érintett termékek nem megfelelő dugóval rendelkeznek, vagyis használatuk akár áramütést is okozhat - hívja fel rá a figyelmet az IKEA friss közleménye.
      Lifestyle
      Palackvisszaváltás házhoz szállításnál? Meglepően hangzik, de immár ez a megoldás is a mindennapjaink részét képezi.
      Lifestyle
      A mikrohullámú sütő ma már a konyha egyik alapvető tartozékának számít. Lehetséges azonban, hogy soha többé nem akarsz majd élelmiszert melegíteni a saját eszközödben, ha eláruljuk, mire jöttek rá a...
      Lifestyle
      Számos népszerű tévésorozat szinte ugyanabban a pillanatban kerül majd le a tévéképernyőről, ugyanakkor a közönség régi-új tartalmakkal és eddig sosem látott produkciókkal is találkozhat majd a...
      Home&Design
      Éppen azon gondolkozol, hogyan lehetne feldobni a nappali vagy éppen a hálószoba egyhangú megjelenését? A megoldásért nem kell messzire menni, csak egy kicsit bevállalósnak lenni.
      Lifestyle
      Gyerekként az egyik első szabály, amit megtanulunk, hogy ne beszéljünk idegenekkel. Holott nem is sejtjük, milyen kedvező hatással lehet a mindennapjainkra egy-egy rövid beszélgetés, például egy...