Táncoló pestis: Egy kórság, ami több helyen is felütötte a fejét – Vajon mi okozta?

Ijesztő, amit az emberek az utcákon produkáltak.

Az őrület kezdete

1518 júliusában Frau Troffea Strasbourg városában egyszer csak minden nyilvánvaló ok nélkül elkezdett hevesen táncolni, a nő szomszédai pedig megrökönyödve figyelték mozgását, ugyanis arcán semmiféle jókedv vagy öröm nem látszott, zenét pedig közel s távol egyáltalán nem lehetett hallani. Úgy tűnt, az asszony nem tudja kontrollálni mozgását, az őrülethez pedig egy hónap alatt közel négyszázan csatlakoztak – ekkor kezdődött meg az 1518-as táncpestis, ami egyszer már jóval korábban, 1376 júniusában is felütötte a fejét a németországi Aachen városában. De mi is volt ez pontosan, és mi okozta a hátborzongató jelenséget? Galériánkban eláruljuk!

Lehetséges magyarázatok

A több mint 400 fős táncoló tömeg látványa egészen elképesztő volt a város utcáin: az emberek kimerültségig táncoltak, utána pedig levertnek érezték magukat – néhányan bele is haltak az őrületbe, aminek oka szívroham és stroke volt. Az orvosok megmagyarázhatatlan módon úgy gondolták, hogy a jelenség gyógymódja a további tánc lehet, ezért színpadokat kezdtek el felállítani az utcákon, hogy zavartalanul folytatódhasson a mulatság.
Kattints a további képekért!

Kína múlt csütörtökön juttatta a világűrbe a Hosszú Menetelés 5B nevű rakétával a leendő állandó űrállomásuk főmodulját, azonban azt még nem lehet tudni, hogy a visszatérő rakéta darabjai hol érnek földet.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Ideje tesztelned magad: vajon te mind az öt, furfangos, cseles és becsapós kérdésre tudod a választ? Ha igen, igazi zseni vagy, akinek magas az IQ-szintje, de ha nem megy, akkor se csüggedj.
      Lifestyle
      Horribilis összegű bírságot kell fizetned, ha megszeged ezt a szabályt, és a hatóságok sajnos senkivel nem kivételeznek.
      Sztárok
      Meghan Trainor 2014-ben robbant be a köztudatba és egy csapásra nagy népszerűségre tett szert, a napokban azonban nem zenei karrierjével hívta fel a figyelmet, hanem azzal, hogy látványos...
      Lifestyle
      Szánj néhány percet erre a rendkívül egyszerűen és könnyen kivitelezhető tesztre, hiszen hamar kiderülhet belőle, hogy kell-e tartanod a korai halálozás veszélyétől.
      Egészség
      Van egy olyan mindennapi tárgy, amit szó szerint szinte minden felnőtt használ, ám az emberek 90%-a rosszul tárolja, ugyanis a legtöbben a fürdőszobában tartják, pedig nem lenne szabad a szakértők...
      Utazás
      Március utolsó napjai egyáltalán nem úgy alakulnak majd, ahogy mindenki remélte, de a következő hónapban sem lesz hozzánk kegyes az időjárás.