Utazás

Borongós lesz a szerda, az ország középső részére adott ki veszélyjelzést az OMSZ

Szürke idő lesz a meghatározó szerdán, sőt a köd egyes részeken tartósan is megmaradhat.

Szerdai időjárás előrejelzés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése alapján szerdán a látási viszonyok javulnak, ugyanakkor döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Inkább csak kevés helyen és csak rövidebb időre süthet ki a nap. A ködös tájakon szitálás (kezdetben ónos szitálás) előfordulhat, illetve a Dunántúlon gyenge eső sem kizárt. Az északnyugati, északi szél a nyugati megyékben időnként megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A minimumhőmérséklet mínusz 11 és plusz 3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +8 fok között valószínű, a tartósan ködös, rétegfelhős részeken maradhat fagypont alatt a hőmérséklet.

Az OMSZ tartós, sűrű köd miatt kilenc megyére figyelmeztetést adott ki. A legkisebb, elsőfokú veszélyjelzés van érvényben Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Komárom-Esztergom, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyékben, ezeken a területeken a tartós, sűrű köd a látástávolságot pár száz méterre rövidíti. Főként a Dunántúl keleti, illetve az Alföld középső és déli részén nagyobb területen romlanak a látási viszonyok. Több helyen sűrű zúzmarás köd is előfordul, melyből gyenge ónos szitálás is lehetséges.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Az már biztos, hogy hideg lesz Szentestén, de vajon van esély havazásra? Az OMSZ válaszolt.

Fotó: OMSZ / met.hu; leadfotó: Alisa Anton / Unsplash

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Vannak emberek, akiknek valahogy mindig igent mondanak. Akiknek elintézik a szívességet, megkapják a jobb asztalt, gyorsabban halad velük az ügyintézés, és még csak nem is tűnnek rámenősnek. Nem...
Home&Design
A hálószoba elvileg a nyugalom, a pihenés és az „itt végre békén hagy a világ” terepe. A gyakorlatban viszont sok lakásban inkább egy vizuális időkapszula, ahol minden megmaradt, amihez valaha...
Lifestyle
Van az a pont, amikor már mindent kipróbáltál. Újraindítottad a routert, közelebb ültél hozzá, kihúztad, visszadugtad, még az időjárást is hibáztattad, de az internet továbbra is lassú, akadozik,...
Fashion&Beauty
A téli hónapokban is lehetünk játékosak, elegánsak és igazán ragyogóak – csak tudnunk kell, hol kezdjük. Egy új, finom, mégis különleges körömtrend éppen most hódítja meg a manikűr világát, és...
Lifestyle
Van az a naiv elképzelés, hogy a lakásunk biztonságos, mert jó környéken lakunk, masszív az ajtó, és különben is: „velünk úgysem történik meg”. Aztán elég egy rosszkor nyitva hagyott ablak vagy egy...
Egészség
Sajnos egyre többen lebecsülik az alvás fontosságát, pedig dermesztő hatásai vannak, ha nem pihenünk eleget.