Látványos fotó 360 fokban: Így néz ki most belülről a Szépművészeti Múzeum
Befejeződik idén a budapesti Szépművészeti Múzeum felújítása, jövőre pedig már a látogatók is megcsodálhatják a korszerű, rekonstruált épületet, illetve a kiállításokat. Mi már nagyon várjuk, főleg, mivel egy extra meglepetéssel is bővül a kultúra templomának kínálata.
Három a magyar igazság, nem lesz ráadás
Még ebben az évben lezárul a fővárosi Szépművészeti Múzeum rekonstrukciója, az összesen három évig tartó munkálatok eredményeként számos újítással fogunk találkozni, amikor az épület 2018-ban megnyitja kapuit. A Liget Budapest Projekt keretében megvalósuló renoválás nem csupán korszerűbb külsőt, de másfajta koncepció alapján létrehozott állandó kiállításokat is tartogat számunkra.
Majdnem felét felújítják
Baán László a február 10-ei sajtóbejárás alkalmával azt mondta, az átfogó innoválás az épület területének mintegy negyven százalékát, azaz 14 ezer négyzetmétert érint. A múzeum főigazgatója hozzátette, milyen változtatásokra lehet számítani. "A rekonstrukció érinti többek között a reneszánsz stílusú Michelangelo termet is, amely az elmúlt évtizedekben átalakítva, a látogatóktól elzárva, irodaként funkcionált. A felújításnak köszönhetően a Román Csarnokkal együtt csaknem 2000 négyzetméterrel nőnek a múzeum kiállítóterei és a műtárgyraktáraknak is csaknem félezer négyzetméterrel több hely jut majd a megújult épületben" - mesélte.