Utazás

Csapatépítés felsőfokon - Segway-en barangoltunk a Mátrában

Szerkesztőségünk a napokban szedte a sátorfáját és meg sem állt a Mátráig, ahol három felejthetetlen napot töltöttünk el együtt, hogy így kovácsolódjunk még összetartóbb csapattá. Az itt töltött idő alatt számos kalandban volt részünk, túráztunk az erdőben, megismerkedtünk a segway-ezéssel, de bepillantást nyertünk az íjászat művészetébe is.

Segway-ezés a Mátrában

Bár az Egyesült Államokban már egészen ismert és elterjedt a Segway, itthon még nem mindenki tudja, miről van szó. Ez az eszköz, ami Magyarországon hivatalosan nem számít járműnek, olyan önegyensúlyozó rendszerrel működik, melynek segítségével bármilyen terepen használható. Az elektromos motornak köszönhetően felhajthatunk a lépcsőkön, de akár a Mátrában is kalandozhatunk vele a túraútvonalakon. Mindehhez szükségünk volt egy tapasztalt túravezetőre, ezért csatlakozott hozzánk Tippan Vivien a Green Eye Segway-től, aki számos családias hangulatú, kiscsoportos Segway-túrát tartott már városi, illetve erdei környezetben.

Könnyű megtanulni

Bár korábban még egyikünk sem próbálta a segway-ezést, mindannyian percek alatt ráéreztünk, úgy száguldoztunk a dimbes-dombos utakon, mintha erre születtünk volna. A Segway biztonságosnak tűnt, egy biciklivel sokkal könnyebb elesni, mint ezzel. Túravezetőnk szerint a gyerekek még nálunk is könnyebben tanulják meg, nekik egy pillanatig sem furcsa.

Alacsonyabb fokozaton kezdtük

Az első néhány kört alacsonyabb fokozaton tettük meg, ekkor a Segway nem tudott igazán felgyorsulni, így könnyebb volt begyakorolni az irányítását. Amikor azonban belejöttünk, állítottunk egyet a sebességen. Hihetetlenül jó érzés volt, ahogy gyorsan és könnyen gurultunk az úton előre.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotók: femcafe.hu

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Home&Design
      Amikor az ablakok dekorálásáról van szó, a választás nemcsak esztétikai, hanem funkcionális szempontból is nagy jelentőséggel bír. A függönyök és drapériák közötti döntés sokszor nem könnyű, mivel...
      Lifestyle
      Lifestyle
      Számos ismert hazai írónőnktől születtek felvillanyozó és fontos üzenetet tartalmazó idézetek, melyek nőnapon különösen nagy erőt tudnak adni.
      Sztárok
      Meghan Markle ritkán enged bepillantást a magánéletébe, kiváltképp gyermekei mindennapjaiba, ám most megosztott egy kis cukiságot egy szem lányáról, Lilibet hercegnőről.
      Lifestyle
      Valószínűleg el fog menni a kedved a lottózástól, ha megtudod, mennyi szelvényt kell feladnod, hogy biztosan nyerj. Persze reménykedni mindig szabad.
      Sztárok
      Freddie Prinze Jr. a 90-es és a 2000-es esztendők egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze volt, napjainkban azonban már kétgyermekes családapaként éli az életét. Kíváncsi vagy, mennyit változott az...