15 rejtélyes hely, ahová az életben nem teheted be a lábad

Mert halálosak, veszélyesek vagy mert szentek. Amit másnak szabad, azt nekünk, az átlagembereknek tilos. Úgyhogy csak képeken csodálhatod meg, de még így is gyönyörű.

15. Bohém Klub, USA

A 11 négyzetkilométernyi terület egy privát férfi klubhoz tartozik San Franciscóban, ami Bohém Klub néven ismert. 1899 óta minden júliusban eljönnek ide a világ legelismertebb emberei. 1923-tól kezdődően a republikánus párt (és néhány a demokratikus párt) elnöke, politikai alakja, üzletemberek, vállalkozók, művészek és tudósok váltak e klub tagjaivá.Több mint 100 éve a klub tevékenységét titokban tartják. Sok pletyka és találgatás volt: egyesek még azt is gondolták, hogy a Bohém Klub az új világkormány, és hogy a liget az ördög helye.

14. HAARP, USA

1997-ben lett Alaszkába telepítve ez az antennamező egy lakatlan völgyben, aminek a területe 13 hektár. A HAARP az összeesküvés-teoretikusok célpontja, akik azt állították, hogy ez az objektum hozzájárulhat az éghajlatváltozáshoz, a műholdak kikapcsolásához és az emberi elme ellenőrzéséhez. Biztosak voltak abban is, hogy a HAARP földrengést, szárazságot, hurrikánt, árvizet, de még járványt is okozhat.

13. Mezhgorye, Oroszország

Ez a város Oroszország egyik legelzártabb helye. Hivatalos források szerint a Baszkortosztáni Köztársaságban található. Azt is mondják, hogy egy földalatti fővárost építenek ott. Ellentétben sok más zárt orosz városokkal, nincsenek kutatóintézetek, katonai létesítmények, nukleáris fegyverek és nukleáris üzemanyagok, stb. Még mindig nem tudni, hogy mi is történik Mezhgorye-ban.

Kattins, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Kétségkívül Anne Hathaway korunk egyik legszebb és legjobb formában lévő sztárja, ám azt sokan nem tudják, hogy a színésznő nem csupán a természetnek, hanem saját tudatosságának is köszönheti, hogy...
Lifestyle
Az Oroszlánok az év végéhez közeledve egyre jobb formában lesznek. Íme a december havi egészség horoszkóp.
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Fashion&Beauty
Ez az ünnepi időszak leggyönyörűbb és legnépszerűbb árnyalata, nem csoda, hogy minden nő ezt kéri most a körmösétől.
Lifestyle
A Vízöntő dörzsölheti a markát, mert egy új pénzügyi új lehetőség kínálkozik számára. Napi horoszkóp.
Egészség
Ha te sem szeretnél egy jól sikerült este után macskajajjal ébredni, akkor mindenféleképpen érdemes megfogadnod a szakértő tanácsát, és elkerülni három olyan étel fogyasztását az alkoholfogyasztás...