Utazás

Elárasztották a rágcsálók az országot - íme minden, amit tudni kell a kártevők elleni védekezésről

Súlyosbodik a pocokinvázió az országban, ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kérésére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a korábbinál 20 százalékkal nagyobb mennyiség kihelyezését engedi a védekezésre használható készítményekből – írja az MTI.

Veszélyes kártevőnek számít

A rácsálók leginkább a déli országrészben, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében szaporodtak el nagyon, de északi irányba is egyre jobban terjeszkednek.

A mezei pocok számtalan növényt tönkretesz, ezért veszélyes kártevő. Az eső és a talajforgatás hiánya miatt elszaporodott pockok már most hatalmas károkat okoztak a dél-alföldi gabonatáblákban, sőt a kertészetekben is. Szél István, a NAK Csongrád-Csanád Vármegyei Igazgatóságának elnöke október végén katasztrófának írta le a helyzetet, mint mondta, a pockok mindent összegyűjtenek és megesznek, ami előttük van, a lucernatáblák pedig már látványosan beszürkültek. A kamara a gazdákkal egyetértésben kérte a Nébihet, hogy lazítson a védekezésre felhasználható szerek szabályozásán – ez azért lehet kockázatos, mert a szerek más állatokra, sőt, akár az emberekre is veszélyesek lehetnek.

A Nébih végül október végén a súlyos károsítóhelyzetre tekintettel módosította a Pocok Tox MAX és a Rodent Stop rágcsálóirtók felhasználási engedélyét: a súlyosan fertőzött területeken magasabb, 12 kg/hektár mennyiségben alkalmazhatóak.

Bár a gazdák azt szerették volna, hogy kiszórhassák a szereket a földekre is, az élővilág védelme érdekében a Nébih határozata alapján továbbra is tilos az általuk lakott területek felületi kezelése.

A készítmények tehát továbbra is kizárólag járatba helyezhetőek.

A szabályozás részletei a Nébih oldalán olvashatók.

(MTI/Telex.hu)

Egy ember meghalt, többen megsérültek csütörtökre virradóra, miután a rekorderejű széllel érkező, Ciarán nevű vihar elérte Franciaország északnyugati részét – írja az MTI.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Utazás
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.
Lifestyle
A november 22. és december 21. közötti babák a Nyilas jegy és ezzel együtt a Jupiter bolygó uralma alatt jöttek a világra. Extrovertált Tűz energiájuk már csecsemő korukban megmutatkozik, s nevelésük...
Lifestyle
Ha egy nő egy kicsit többet alszik, mint egy férfi, az nem lustaság vagy túlzott kényelem, hanem a természet törvényeinek egyik megnyilvánulása.
Home&Design
Aki szeretné feldobni otthona atmoszféráját anélkül, hogy túl harsány színeket használna, annak érdemes esélyt adnia ennek a gazdag, csábító tónusnak.
Lifestyle
Egyszerű megoldásnak tűnik az autóban tölteni a mobilokat, de hosszabb távon több problémát is okozhat. Mutatjuk miért.
Sztárok
A Blake Lively és Anna Kendrick főszereplésével készült izgalmas thriller, az Egy kis szívesség folytatása, amely találóan az Egy másik kis szívesség címet kapta, hamarosan hivatalosan is képernyőkre...