Utazás

Kitört a pánik a Budapestre tartó repülőgépen egy megvadult utas miatt

A megvadult utas ki akarta nyitni a repülőgép ajtaját.

Az egyik utassal problémák adódtak

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

A spanyolországi Sevillából tartott Budapestre a Ryanair azon járata, amin egy megvadult utas megpróbálta kinyitni a repülőgép egyik ajtaját menet közben, a levegőben. A beszámolók szerint ezt megelőzően is meglehetősen agresszívan viselkedett: üléseket rugdosott, megfenyegette utastársait egy tollal, és rákiabált a közelében helyet foglaló több hölgyre is.

A repülőn utazott egy biztonsági őrként dolgozó férfi is, aki felajánlotta a segítségét a légiutaskísérőknek. Végül az ő segítségével tudták ártalmatlanítani a tomboló férfit, akit ezután kénytelenek voltak biztonsági övekkel egy üléshez kötözni.

Állítólag akkora pánikot keltett az agresszív utas, hogy egy ponton a gép pilótájának is el kellett hagynia a vezetőfülkét, hogy segítsen kezelni a keletkezett zűrzavart és megnyugtassa az utasokat. A szolgálaton kívüli biztonsági őrnek ez volt egyébként az első repülése, biztosan emlékezetes marad számára az élmény.

A Mirror információi szerint a problémás utast már várták a rendőrök a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren, ahol landolás után le is tartóztatták. Az eset egy hónappal ezelőtt történt, de csak most került nyilvánosságra.

A police.hu csütörtökön adott ki közleményt az ügyben, ami szerint a randalírozó szerb állampolgár, és garázdaság miatt felelhet. Mint írták: "A Spanyolországból Budapestre érkező légijáraton egy szerb férfi valóban kirívóan viselkedett; több utasba belekötött, illetve a repülőgép konyhájában talált különböző eszközöket dobálta. Amikor a légiutaskísérők felszólították, hogy hagyja abba, amit csinál, akkor verekedést provokált. Többen attól tartottak, hogy megpróbálja kinyitni a repülő ajtaját a légtérben, így a férfit végül az utasok lefogták, és megkötözték. A repülő az incidens miatt csak késéssel tudott leszállni."

Később a kiderült, a 29 éves szerb férfi bepánikolt a gépen, és alig várta, hogy leszálljanak. Agresszív magatartására nem emlékezett. Tekintettel arra, hogy a bűncselekmény elkövetése külföldi felségjelű légijármű fedélzetén külföldi állampolgár által történt, ezért Magyarország joghatósága nem állapítható meg, így a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság a nyomozás utólagos elrendelését kezdeményezte a legfőbb ügyésznél.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Marilyn Monroe a világ egyik legkívánatosabb nője volt, de volt egy elvárása a hálószobában, ami elsőre talán sokakat meglep.
Sztárok
A mindig bájos és kifinomult Lily James most igencsak vadítóra vette a figurát, és egy nem akármilyen szerelésben érkezett egy exkluzív Valentin-napi eseményre.
Lifestyle
A Kosnak olyan anyagiakkal kapcsolatos döntést kell hoznia, ami nagyban befolyásolja a jövőjét. Napi horoszkóp.
Egészség
Ezt kellene tenned, hogy a szőnyeged biztonságban legyen a betolakodóktól.
Lifestyle
Annyi minden történhet a Bikával, hogy egyszerűen túlterhelődhet és kikészülhet. Íme a február havi egészség horoszkóp.
Sztárok
Katalin hercegné mindig igyekszik ötvözni a saját egyedi ízlését az éppen aktuális trendekkel, így a mostani egyik legnépszerűbb stílusnak sem tudott nemet mondani.