Utazás

70 éve történt Magyarország legsúlyosabb vízi tömegszerencsétlensége: 23 ember lelte halálát a habok között

Hetven éve, 1954. május 30-án történt Magyarország legsúlyosabb vízi tömegszerencsétlensége: Balatonfüreden 23 ember vesztette életét, amikor a gyermeknapon felborult a Pajtás gőzös. A tragédiát akkor eltitkolták, a közvélemény csak évtizedekkel később értesülhetett róla – írja az MTI.

Az első világháború végén építették

Az 1918-ban, a Schlick-Nicholson Gép-, Waggon- és Hajógyárban készült csavargőzös sokáig a Duna két partja között szállította az utasokat. A második világháborúban a Markó utca magasságában elsüllyedt, de a háború után kiemelték, kijavították, majd 1950-ben a Balatoni Hajózási Vállalat tulajdonába adták. Erre azért volt szükség, mert a második világháború végén a visszavonuló németek a balatoni hajókat felrobbantották, s a tóhoz üdülni érkező tömegeket nem volt mivel hajókáztatni.

A Sió-csatornán felúsztatott gőzöst két társával együtt a Balatoni Hajózási Vállalat siófoki műhelyében alakították át, ekkor kapta a Pajtás nevet. A tetőt hat méterrel meghosszabbították, a mentőcsónakokat a fedélzet fölött helyezték el, befogadóképességét 150-ről 200-ra növelték. Az átalakítás során még a legalapvetőbb műszaki követelményeket sem vették figyelembe: a Pajtásra a Jókai csavargőzös nagyobb méretű hajócsavarját szerelték, így indulás után a hajó fara felemelkedett, orra lesüllyedt, állékonysága csökkent. A hullámállóság miatt megnövelték az oldalmagasságot, de ezáltal a súlypontmagasság is nőtt, műszaki és stabilitási próbát ugyanakkor nem végeztek. A látványosan billegő és dülöngélő hajó kapitánya jelentette a problémát, de ezzel az illetékesek a szabotázsvádak időszakában nem foglalkoztak.

A tragédia 1954. május 30-án következett be. A Pajtás kora délelőtt, verőfényes időben futott ki a balatonfüredi hajóállomásról, a fedélzeten hatfőnyi személyzet és mintegy 180 utas tartózkodott, közülük sokan a gyereknapot ünnepelték a hajókázással. Amikor a Pajtás éles jobbkanyarral Tihany felé fordult, a móló másik oldalán éppen az évadnyitó vitorlásversenyt indították. Az utasok nagy része a hajó bal oldalára tódult, mire a jármű erősen megdőlt. A rémült emberek most a másik oldalra rohantak, ettől az amúgy is ingatag hajó jobbra billent. A kapitány a dőlést a kormány elfordításával akarta kiegyensúlyozni, de nem járt sikerrel, a Pajtás ismét balra dőlt és süllyedni kezdett.

22 utas és egy fűtő lelte halálát a hullámsírban

A hullámsírban 22 utas és a fűtő lelte halálát (a legfiatalabb áldozat hétéves, a legidősebb 68 éves volt), a még nagyobb katasztrófát a hullámsírba veszett fűtő akadályozta meg, aki még ki tudta engedni a gőzt a kazánból, így a hajó nem robbant fel. A fenéken megülő Pajtás félig kiállt a vízből, így az utasok zöme felkapaszkodhatott az oldalára, tetejére. A mentést a vitorlásverseny résztvevői gyorsan megkezdték, és a parton állók közül is sokan segítettek, Szabady Tibor egykori vadászpilóta, a verseny résztvevője egymaga húsz embert mentett ki a víz alá került hajótestből.

A helyszínre perceken belül megérkeztek az államvédelmisek, de ők nem a mentéssel foglalkoztak. A mólót lezárták, még a rendőröket sem engedték oda, maga a közlekedési miniszter, Bebrits Lajos is csak nehezen jutott be. A turisták fényképezőgépeiből kihúzkodták a filmet, a szemtanúkat megfenyegették, hogy nem beszélhetnek senkinek arról, amit láttak, még a helyi telefonközpontot is ellenőrzésük alá vonták. Néhány filmtekercs mégis megmenekült, a képek napjainkra az internetre is felkerültek.

Kezdetben megpróbálták eltitkolni a világ elől

A politikai vezetés csak arra ügyelt, hogy a világ ne szerezzen tudomást a szerencsétlenségről. A balesetről mindössze egyetlen szűkszavú közlemény jelent meg a Szabad Nép című központi pártlapban, ez 12 halottról számolt be. Ezt követően a mindenható pártfőtitkár, Rákosi Mátyás teljes hírzárlatot rendelt el, a szélesebb közvélemény csak három évtized múltán értesült a katasztrófáról. A tragédiáért Heisz Pált, a Pajtás kapitányát tették felelőssé, akit azonnal letartóztattak és nyolc hónapot töltött előzetes letartóztatásban.

A halálbüntetést csak azért kerülte el, mert a vízből kihalászott hajónapló tanúsította, hogy a jármű nem volt túlterhelve, de első fokon öt társával együtt összesen 30 év börtönre ítélték. A többieket aztán felmentették, de Heiszen szabadulása után is rajta maradt a bélyeg. Állást sokáig nem kapott, végül a siófoki kikötőben lett felügyelő, a balesetről soha senkinek nem beszélt.

A Pajtást a tragédia után kiemelték, 1957-ben kétcsavaros motorhajóvá építették át, nevét Siófokra változtatták. A rossz emlékű gőzöst 1959-ben lehajózták a Dunára, ahol Dömsöd néven szolgált tovább, a forgalomból 1987-ben vonták ki.
A Pajtás hajó áldozatainak emlékművét, Raffay Béla alkotását 1999-ben leplezték le a balatonfüredi Tagore sétányon, a bronzba öntött hajóablakot formáló talapzatból egy kéz nyúlik az ég felé.

(MTI/hirbalaton.hu)

Fonyódon, a Vitorlás utcánál hajtott a Balatonba egy férfi, miután rosszullét fogta el. Autója a parttal párhuzamos útról bukott a tó vizébe, s végül a betonpartfal és egy vele párhuzamos stég között landolt.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Sztárok
      A nyár végén több hazai retro fellépő kíséretében Magyarországra érkezik a BLUE együttes. A 2000-ben alakult fiúbanda a világ minden pontján fellépett már. Sikerüket az égig repítő All Rise és One...
      Lifestyle
      Van egy olyan trükk, amit bármikor bevethetsz annak érdekében, hogy kedvenc növényed még véletlenül se száradjon ki, és megőrizze nedvességtartalmát.
      Sztárok
      Robert Pattinson a 2020-as évek elején öltötte magára a denevérjelmezt: Matt Reeves grandiózus szuperhősfilmjében már ő váltotta a szerepet korábban alakító Ben Afflecket. A 38 esztendős színész...
      Sztárok
      Katalin hercegné eltökélt híve annak, hogy gyermekei átlagos, szeretetteljes, kiegyensúlyozott körülmények között cseperedjenek fel – ehhez pedig van egy jól bevált taktikája.
      Lifestyle
      Az óraátállítás kérdése régóta megosztja nem csupán Magyarország, de az egész Európai Unió lakosságát is. Vajon 2025-ben végleg búcsút inthetünk a sokak által kifogásolt gyakorlatnak?
      Sztárok
      A Tankcsapda egy közleményt adott ki, amiben bejelentették, hogy jelenleg csak Lukács László és Fejes Tamás marad a zenekarban.