Utazás

Elsöprő sikert arattak a magyar diákok a Nemzetközi Földrajzi Olimpián

Két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek.

Minden idők legnagyszerűbb magyar szereplése

Két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett a magyar csapat az idei Nemzetközi Földrajzi Olimpián – írja az MTI. A versenyt 1996 óta rendezik meg, Magyarország 2006 óta vesz részt rajta, ez minden idők legjobb magyar szereplése. A versenyen minden országból négy 16–19 éves középiskolás diák vehet részt, azt angol nyelven tartják.

Az idei fordulót az indonéziai Bandungban rendezték. Aranyérmet szerzett az összesen 7. helyen végző Bérczy Barna (Trefort Gimnázium), és a 8. helyen záró Kurenkov Efim (Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium). Lontay Olivér (Milestone Intézet) ezüst-, Hajdu Márton (Fazekas Gimnázium) bronzérmet kapott.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A versenyre a felkészítést a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának munkatársai, doktoranduszai irányítják. A Földrajzi és Földtudományi Intézet, valamint a Modern Geográfus Alapítvány szervezi a HunGeoContest versenyt, amelynek első négy helyezettje utazhatott az idei olimpiára.

Amerikai és cseh fesztiválon is díjazták a Kojot négy lelke című animációs filmet: Gauder Áron legújabb alkotása az Arizonai Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját, az Anifilm fesztiválon pedig közönségdíjat nyert - közölte az Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Egészség
Negyven felett sokan érzik úgy, mintha a testük hirtelen más szabályok szerint kezdene működni, és ugyanazok a szokások már nem hozzák meg a régi eredményeket. A jó hír az, hogy létezik egy egyszerű...
Lifestyle
Heinz von Förster és két kollégája felkavaró előrejelzéssel rukkolt elő az 1960-as évek hajnalán: azt állították, hogy 2026-ban véget ér az emberi civilizáció története. Prognózisukat nem...
Sztárok
Megdöbbentő intim részletek láttak napvilágot az egykor álompárnak tartott Diana és Károly házasságáról: mint kiderült, a hálószobában sem működött túl jól a kapcsolatuk...
Sztárok
Johnny Deppre szinte semmi sem emlékeztet a színész legújabb képein: olyan, mintha egy teljesen másik embert fotóztak volna.
Lifestyle
Kína az első ország, mely kérlelhetetlen szigorral lép fel a rejtett autókilincsek ellen, miután kiderült, hogy azok több halálos kimenetelű balesetért is felelőssé tehetők.
Sztárok
Az 58 éves Stohl András most épp a TV2 párkereső reality-jében szerepel, és bár a produkcióban a szerelmet hajszoló agglegényként láthatjuk, nem szabad elfeledkeznünk, hogy a Jászai Mari-díjas...