Utazás

Pihenés, bulizás, szenzációs gasztronómia - Az olasz város, ahol igazán feltöltődhetsz

A kerékpár a tökéletes közlekedési eszköz

Lignano Sabbiadoróban 20 kilométernyi bicikli utat találunk. A település gyakorlatilag autómentes övezet, a gyerekek nemcsak itt, hanem a lagúnák mentén is biztonságosan kerekezhetnek. De június elejétől szeptember végéig a nyaralók ingyenes, vezetett kerékpáros túrákon is részt vehetnek; például a hétfőnként induló "Pedalata dei due Fari" túra Lignanótól Bibionéig járja be a vidéket. Nagyon népszerűek a kerékpározást hajózással összekötő kirándulások is, amilyen a csütörtökönként szervezett „Marano kerékpárral és hajóval” elnevezésű túra. Ez alkalmat kínál arra, hogy a Stella folyó torkolatánál felfedezzük a vadon élő madarak paradicsomát - és a kiránduláson még borkóstolásra is lehetőség nyílik. Természetesen e-kerékpáros túrák is indulnak, illetve újdonságot jelentenek a puha homokos strandokra szervezett egyórás reggeli biciklitúrák, amiket széles gumiabroncsú kerékpárokkal teljesíthetnek a vállalkozó szellemű nyaralóvendégek.

Koncertek, sportesemények és fesztiválok

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A nyári hónapokban Lignano Sabbiadoro számos sporteseményt és zenei fesztivált szervez. Augusztus 11-én például a Frecce Tricolori műrepülőcsapat hagyományos bemutatóját nézhetik meg az érdeklődők. Szeptember 1-jén rendezik a Lignano SUP Bajnokságot, szeptember 5-8. között az olasz íjászbajnokságot, október 13-án pedig a Lignano Bike Maratont.

Az olasz zenei élet nagyjai is rendszeresen koncerteznek a Felső-Adria népszerű nyaralóhelyén, az augusztus 28-ai Jova Beach Partyn például a világhírű olasz énekes, Jovanotti mellett több nemzetközi művész is fellép. Augusztus 23-án Edoardo Bennato ad koncertet az Arena Alpe Adriában, de a nézők Iramával, az olasz "Amici”" televíziós tehetségkutató verseny győztesével is találkozhatnak, a fiatal csillag koncertjére július 19-én kerül sor. Augusztus 12-én pedig a rap rajongói örülhetnek a szardíniai rapper, Salmo fellépésének.

Ebben a helyben minden megvan, ami egy tökéletes nyaraláshoz kell.

Fotó, leadfotó, forrás: Lignanosabbiadoro.it, Turizmus.com

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A matrac az otthon egyik leginkább igénybe vett, mégis legelhanyagoltabb darabja, pedig az egészségünk és a közérzetünk múlik rajta. Létezik azonban egy természetes módszer, amellyel vegyszerek...
Lifestyle
A bejelentő közölte, hogy egy tízemeletes ház egyik lakásának ablakában lángokat lát. A tűzoltók azonnal a helyszínre siettek, ám ami ott fogadta őket, arra egyáltalán nem voltak felkészülve.
Lifestyle
Noha csak egyetlen pandát kell meglelned az ábrán, előre borítékolható, hogy keményen meg fogsz majd szenvedni a győzelemért.
Lifestyle
Senki sem várja el, hogy minden tökéletesen sikerüljön egy esküvőn. De amit ennek a nőnek el kellett viselnie azon a napon, amelyet élete legboldogabb napjának remélt, az a kínzással határos!
Lifestyle
A legfrissebb kutatás rávilágít, hogy a magyarok adakozó kedve nyáron hág tetőfokára, ha borravalóról van szó, és a szórakozóhelyek vendégei a legbőkezűbbek.
Christmas
A celebritás 2024 végén is mutatott egy fotót az Instagramon a teljes ünnepi díszben pompázó fenyőfájáról, s e hagyományhoz az idén is hű maradt.