Utazás

Egy lista, amin Budapest az élvonalban végzett, de ezt mi nem mindig díjazzuk

Európai városokat rangsoroltak abból a szemszögből, hol találkozhatunk a legváltozatosabb időjárási körülményekkel. A listára Budapest is felkerült.

A legkiszámíthatatlanabb időjárású városok listája

Európa számos olyan várossal rendelkezik, ahol egy pillanatok alatt eleredhet az eső, akkor is, ha előtte nem sokkal szikrázó napsütésben volt része az embernek. Ez a változatosság néha üdítő tud lenni, ám kiránduláskor már nem annyira. És persze az ott élők sem mindig díjazzák.

A Uswitch nevű oldal ebből kiindulva végzett rendhagyó kutatást, amely összesen hat paraméter alapján rangsorolta a vizsgált 35 európai várost – írta meg a hvg.hu. A paraméterek között szerepelt a felhőzet, a fagy, a csapadék, a napi átlaghőmérséklet, a csapadékos napok gyakorisága és a napsütéses órák száma.

Az oldal minden kategóriához százalékos értéket társított, és egy 100 pontos maximális pontszámot. A vizsgált várost aszerint pontozták, hogy a területre mennyire jellemző a változékony időjárás. A „versenyt” pedig az észtországi Tallinn nyerte, 69 ponttal. Ebben a városban a csapadékos napok és a napsütéses órák száma is magas, ami annyit tesz, hogy egyik nap elázhat az ember, egy másikon viszont élvezheti a Nap sugarait.

A ranglista második helyén a lettországi Riga áll; ez 68 pontot szerzett a kiszámíthatatlan esőzések miatt. A harmadik és negyedik helyen Helsinki és a Svájcban található Bern szerepelnek, 67, illetve 64 ponttal. Mindkettőnél magas a napsütés időszakok aránya, de ez napról napra változhat.

Mint az alábbi ábrán látható, a lista kilencedik helyén négy főváros áll, köztük Budapest, amely 55 pontot kapott. A vizsgálat azt találta, hogy nálunk a felhőzetre, a fagyos napok gyakoriságára és a csapadék mennyiségére vonatkozó kiszámíthatatlanság igen magas – magyarázta a magyar híroldal.

Az Utcakép néha olyat is mutat, ami évtizedek után vezeti nyomra a rendőrséget.

Fotó: Uswitch; leadfotó: Pexels

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Utazás
      A női autóvezetőkkel szembeni megkülönböztetésről készített felmérést, ami elég megosztó eredményt hozott.
      Sztárok
      Anno sajnos Vágó István hirtelen hunyt el, amire senki sem volt felkészülve. Azt azonban már jóval előtte megosztotta, hogy mit gondol a halál utáni életről.
      Fashion&Beauty
      A kifutókon és az utcai divatban is látni lehet a '80-as évek inspirációit, de persze modern csavarral.
      Egészség
      Nem olyan rég a híres influenszer, Carol Acosta is meghalt, mert a torkán akadt az étel. A félrenyelt falat miatti fulladás gyakori probléma.
      Sztárok
      Palácsik-Ráthonyi Tímea nem adta fel, és így a második gyermekét már ő hozhatja világra. Mindenki szurkol, hogy ne legyen semmi komplikáció.
      Lifestyle
      Magyarországon a felnőtt lakosság 87 százaléka rendelkezik bankszámlával. Később a nyugdíjasok, és a családok kaphatnának kedvezményt.