Ezeket figyelik meg rajtunk a stewardessek, amikor felszállunk a gépre

Sosem gondoltuk volna, hogy ennyi mindenre felfigyelnek a légiutaskísérők.

Be vagy csípve

Azt gondolnánk, hogy a reptéren lehúzott utolsó, finom házi pálesz úgyis elpárolog, mire beszállásra kerül a sor, de a személyzet az alkoholos fuvallatnál cifrább (vagy cefrébb) dolgokat is kiszúrja. Sjaak Schulteis, aki már harminc éve a szakmában dolgozik azt mondta, ha egy utason észreveszik, hogy nem megfelelő állapotban - például ittasan - óhajt beszállni a gépbe, akkor könnyen lehet, hogy nem fogják felengedni. "Az első benyomás általában nem hazudik, és nem kockáztatjuk senki biztonságát azzal, hogy elmegyünk az ilyen fiaskók mellett" - tette hozzá a légiutaskísérő.

Gyúrósok előnyben

Janice Bridger légiutaskísérő meglepő dolgot mesélt azzal kapcsolatban, mit tartanak szem előtt a személyzet tagjai az utasokkal kapcsolatban. "Ha látok valakit, aki izmos, erős, fizikailag jó kondiban van, akkor megjegyzem magamnak az arcát és azt, hogy hol ül" - mondta a stewardess. Hozzátette, ez azért fontos, mert bármikor történhet baj, amikor ezek az emberek segítségükre lehetnek a megoldásban. Kisebb probléma esetén is számítanak a civil kisegítőkre, ha például egy turista rendetlenkedik.

StewardessA légiutaskísérők sok mindenre figyelnek

Fotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Naomi Watts idősebbik gyermeke, a tinédzser Sasha le sem tagadhatná híres édesanyját, ugyanis elképesztően nagy közöttük a hasonlóság.
      Fashion&Beauty
      A divatvilágban egyre inkább háttérbe szorultak a szűk farmerek, s pontosan tudja ezt Eva Longoria is, aki most beújított egy elképesztően csinos és sikkes nadrágot, ami nem hiányozhat egy nő...
      Sztárok
      A Golden Globe és többszörös Grammy-díjas legendás színésznő, az Óz, a csodák csodája című film sztárja, Judy Garland egész életében ragaszkodott egy bizonyos parfümhöz, ami egyébként borsos áron még...
      Egészség
      Minden háztartásban van otthon gyógyszeres fiók, mivel a betegség senkit sem tud elkerülni, még akkor sem, ha egészségesen táplálkozik. Azonban most egy új teória kezdett el terjedni az interneten.
      Fashion&Beauty
      Ashley Park az utóbbi évek egyik legizgalmasabb feltörekvő sztárja, aki Az Emily Párizsban Mindy Chenjeként világszerte rajongók millióinak szívébe lopta be magát. A Weekend Max Mara...
      Lifestyle
      Közeledik a húsvét, és a többség hamarosan elkezdi hozzá a bevásárlást is. Van azonban egy klasszikus hazai étel, ami már kezd kimenni a divatból.