Utazás

Kiszámolták, hány ember élhetett eddig a Földön: neked is le fog esni az állad a végeredménytől

Az ipari forradalmat követően soha nem látott méretű népességrobbanás vette kezdetét a Földön: míg 1900-ban 1,6 milliárd ember élt a bolygón, addig 2023-ra a népesség 8 milliárd fölé nőtt. Ugyanakkor mégis téves az a feltételezés, mely szerint most többen élnek a planétán, mint amennyien valaha meghaltak.

Mennyi ember élt és halt meg eddig a Földön?

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Az IFLScience cikke szerint az emberi populáció egy évszázadnyi időtartam alatt bekövetkező megötszöröződés alapján logikus lenne azt feltételezni, hogy a népesség olyan intenzív ütemben nőtt, hogy az élők egy ponton már meghaladták a holtak számát. A tudományos adatok, illetve becslések azonban mind-mind ellentmondanak ennek a teóriának. A népszámlálások kezdete óta voltaképpen nyomon követhető, hány ember született, illetve halt meg a bolygónkon, a régi időkben azonban korántsem volt ennyire kedvező a helyzet. Lapozz, a cikk a galériában folytatódik!

A Harvard kutatója úgy gondolja, hogy a Csendes-óceánból kihúzott több mint 50 apró fémgömb intelligens idegenek munkájának lehet a nyoma. Mások azonban szkeptikusak.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Utazás
Az EU-s kézipoggyász-szabályok hamarosan egyszerűbbé és átláthatóbbá válhatnak.
Sztárok
A Fred és George Weasley-t életre keltő James és Oliver Phelps először beszéltek részletesebben arról, mit éreznek a 2026-ban érkező HBO-s Harry Potter-sorozattal kapcsolatban.
Lifestyle
A születésed napja nemcsak az asztrológia szempontjából lehet fontos és árulkodó, hanem a számmisztikáéból is. Amennyiben te is egy bizonyos napon születtél, akkor fényes jövő áll előtted és nagy...
Sztárok
Lisa Eilbacher annak idején milliókat bűvölt el a vásznon, ám a ’80-as évek ragyogása után váratlanul hátat fordított Hollywoodnak – most pedig alig lehet ráismerni a visszavonultan élő sztárra.
Egészség
Egy friss kutatás szerint van egy hétköznapi ital, ami látványosan fokozhatja az edzés teljesítményét – és valószínűleg ott lapul a hűtődben.
Lifestyle
A megfelelő takarítószerek kiválasztása nemcsak azt garantálja, hogy hatékonyan ki tudod tisztítani az otthonodat, és mindent megszabadítasz a baktériumoktól és szennyeződésektől, hanem azt is, hogy...