Közös munka a közös otthonban? Ezek Németh Franciska tanácsai!
Sokan azt mondják, sohasem szerencsés, ha egy házaspár tagjai együtt is dolgoznak, szinte 0-24-ben. A Barátok közt sorozat egykori Varga Petrája, Németh Franciska szerint ennek nem feltétlenül kell így lennie!
A korábban fotómodellként dolgozó Franciska pár éve azzal okozott hatalmas meglepetést, hogy feladva addigi karrierjét, ápolónak állt. Végül nyolc évet töltött az egyik budai kórház gyermektraumatológiáján, kezdetben segédápolóként, de a képzésről sem feledkezett meg, nemsokára már diplomás ápoló lesz belőle. Később saját vállalkozást is indított, melyben szintén az egészségügy lett a fő profil.
Franciskára a szakmai sikerek mellett három éve a szerelem is rátalált, K. Fangler Péter rockzenész személyében. Egy év együttjárás után két éve házasodtak össze és hamar kiderült, hogy a vállalkozást is közösen fogják továbbfejleszteni. Franciska utólag azt mondja, Péter megjelenésre a vállalkozás szempontjából is nagyon hasznos volt, hiszen ő volt az, aki egy igazi munkahelyet csinált a korábbi egyszemélyes szerelemprojektből.
Franciska és Péter szerint a magánélet-munka egyensúlyának megtartását azért nekik is gyakorolni kell, de kitaláltak egy jó módszert erre: irodabútorokat vásároltak és a lakásukban kijelöltek egy olyan területet, amit csak a munkára használnak. Ott csak dolgoznak, de a lakás többi részében már nem! Sőt, nagyon ügyelnek arra is, hogy a közös étkezések során se a munkáról beszélgessenek egymással!
A másik módszerük pedig az, hogy olyan közös programokat szerveznek, melyekben mindketten kikapcsolódhatnak. Szeretnek például golfozni, olyannyira, hogy közösen végeztek el egy kezdő-, aztán egy haladó golftanfolyamot. Mindketten rajonganak ezért a sportért, de mégis úgy alakult, hogy majdnem két éve nem volt ütő a kezükben! Ezért is örültek nagyon annak a felkérésnek, hogy legyenek ők AZ ÉV HOTELE idei első adásának szállodatesztelői! Az egyik szállodában ugyanis volt lehetőségük felfrissíteni golftudásukat!
Ha lemaradtál volna AZ ÉV HOTELE idei évadpremierjéről vagy szeretnéd újra megnézni azt, hogy mi történt a házaspárral a szállodák tesztelése során, akkor ezt az RTL+-on megteheted!
Franciska és Péter a balatoni régió két szálláshelyét próbálhatta ki.
A háromnapos kalandot Kehidakustányban, egy exkluzív golf-resortban kezdték meg.
Zala Springs Golf Resort, Kehidakustány
A szállodakomplexum a Kehidakustányt Zalacsánnyal összekötő út mellett, egy csendes és buja zöld növényzettel borított völgyben épült. A Balaton partja és Keszthely csupán negyedóra autóútra található innen. Az exkluzív szálloda főleg a golfozás iránt érdeklődő magyar és külföldi utazók körében ismert és népszerű, de természetesen azoknak is vonzó lehet, akik inkább wellnessezni vagy kirándulni szeretnének a Balaton környékén. A Zala Springs boutique-stílusban berendezett szobákat és magasabb felszereltségű, nagy alapterületű lakosztályokat kínál. A szállodát egy 160 hektáron elterülő 6351 méter hosszú, tavakkal tarkított 18 szakaszos golfpálya veszi körül, ami nemzetközi, világszínvonalú versenyek rendezésér is alkalmas. A szálláshely étterme igazán exkluzív környezetben kínál bisztró-menüt, de exkluzív borvacsorákat is gyakran rendeznek itt.
További információ itt.
A második szálláshely, amit Franciska és Péter az utazás során kipróbálhatott Balatonkenesén található. Ennek ők azért örültek különösen, mert mindketten ezer szállal kötődnek a magyar tengerhez.
Marina Port****, Balatonkenese
A közvetlen vízparti, négycsillagos besorolású balatoni wellness-szálloda Budapesttől egy órára, az M7-es autópályától 10 percre, a legmodernebb balatoni vitorláskikötő szomszédságában, Balatonkenesén található.
A szálloda évek óta sikeres céges rendezvény és konferencia helyszín, melyekhez hat különböző, modern felszereltségű konferenciaterem áll rendelkezésre. A szálloda hangulatos és komfortos szobáinak nagy része a Balaton felé néz. A hotel wellness részlegében 200 m2-es feszített víztükrű úszómedence,10 személyes pezsgőfürdő, gyermekmedence, többféle szauna és gőzkabin is megtalálható. A Marina Port saját füves strandján napágyak, panoráma szauna, játszótér és Beach Bár szolgálja a nyaralók igényeit.
A szálloda 120 fős étterme egyaránt kínál hagyományos magyaros, valamint nemzetközi, elsősorban mediterrán fogásokat. A nyári szezonban a Nádas grillteraszon is van lehetőség vacsorázni.
További információ itt.
Szavazz és nyerj szállodai ajándékutálványt minden héten!
Szavazatodat AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán adhatod le, az adásban bemutatott szálláshelyek valamelyikére vasárnap délelőtt 11 óráig. Ha voksolsz, nyerhetsz is egy-egy szállodai ajándékutalványt oda, ahová a szavazatodat leadtad. Ha hétről-hétre megteszed ezt, akkor nő az esélyed arra, hogy elvidd a havi majd pedig az évvégi főnyereményt, ami egy teljes hetet jelent AZ ÉV HOTELE-ben!
Jövő héten vasárnap folytatódik AZ ÉV HOTELE idei évada! Abban az adásban szintén két balatoni szálláshelyet tesztel majd Kondákor Zsófia színésznő, és unokahúga, a szintén színészettel foglalkozó Kondákor Ajsa Panka.
Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE
Az RTL műsorán futó, AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb szálláshelyét, majd az AZ ÉV HOTELE végső győztesét. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE-ben. A szavazatokat a műsor facebook oldalán lehet leadni.
AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.
Augusztus 11-én hetedik alaklommal veszi kezdetét Magyarország egyetlen televíziós szállodaversenye, AZ ÉV HOTELE közönségszavazás, amely idén is RTL műsorán lesz látható.