Középkori utazás - Nógrád megye várai

Hazánkban számos vár és kastély romja található, melyen mind kiváló kirándulási pontnak számítanak. A következő válogatásunkba az ország egyik északi megyéjének, Nógrád megyének a neves romjait gyűjtöttük össze.

Somoskői vár
A somoskői vár a magyar-szlovák határon fekszik, de már a szlovák oldalon egy vulkanikus hegység csúcsán. Valamikor a XIII. század második felében kezdték el építeni az alapjait, néhány évszázaddal később azonban a hódítások és ostromok idején a hadakozások és az elhanyagolásnak köszönhetően egyre romosabbá vált.

A romos, már-már lepusztult épületnek azonban mégis van egyfajta varázsa. Petőfi Sándor valaha ezt írta a várról: „Somoskő nem nagy vár, nem is nagy hegyen fekszik, de bámultam építését, mely gyönyörű öt-, hat-, hétszögletű kövekből van.”

A 70-es években a romokat elkezdték helyreállítani, a folyamat azonban félbemaradt, a turistáknak viszont még így is lehetőségük van bejárni a romokat a kialakított útvonalaknak és lépcsős feljáróknak köszönhetően. A várnál járva érdemes felkeresni a somoskői bazaltvízesést, mely egyedülálló látványt nyújt.

Drégely vára
444 méter magasan Drégelypalánk és Nagyoroszi között áll a Drégely várának romja. Valaha fontos szerepet töltött be a magyar történelemben, napjainkban pedig ideális kirándulóhelynek számít a közelben található számos túraösvénynek köszönhetően.

A romok között sétálhatunk egy nagyot, miközben gyönyörködhetünk az alattunk elterülő tájban, szép idő esetén a néhol sík területen a gyerekek könnyen játszhatnak anélkül, hogy szem elől tévesztenénk őket, miközben a felnőttek a friss levegőn, a panoráma látványát élvezve kikapcsolódhatnak.

Nógrádi vár
A nógrádi vár Nógrád község névadó vára, melyet valamikor az 1100-as évek elején építettek. A település fölé magasodó síkságon elterülő romok egy részét helyreállították, valamint egy kiépített úttal könnyen megközelíthetővé tették. A rom egyik legjellegzetesebb eleme a már messziről látható öregtorony csonkja. A látnivalók sora ezzel azonban nem ér véget.

Az ezredforduló előtt megépítették az új-olaszbástyát, lefedték a rondellát, ahonnan csodás kilátás nyílik Nógrádra, de a kirándulók láthatnak szépen faragott fa oszlopokat és apró boltíveket is. Ha a nógrádi várnál járunk, akkor látogassunk el a Margit-forráshoz is.

Hollókői vár
A Nógrád megyében található várak közül a legjobb állapotban, az UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított településhez, Hollókőhöz közel fekvő, helyreállított hollókői vár van. A vár egyik jellegzetes érdekessége, hogy alakját tekintve szabálytalan. Ez többek között annak köszönhető, hogy a körülbelül 400 méter magas csúcson nem volt elég hely arra, hogy terebélyes épületet húzzanak fel, így felfelé, kissé absztrakt formában kezdtek el építkezni.

A várban 2003 óta várják különböző programokkal a turistákat, melyek közül a legfontosabb talán a Szent László lovagrend bemutatója, ahol a szereplők korhű ruhákban fogadják a látogatókat, és megismertetik őket a középkori fegyverekkel. Lehetőségünk van kipróbálni például az íjászatot és a hajító-bárd használatát is.

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A Dűne és a Sehol se otthon sztárja minden tekintetet magára vonzott, abban a percben, amint a vörös szőnyegre lépett, ezen pedig abszolút nem is csodálkozunk.
      Sztárok
      Meg Ryan is tiszteletét tette a 2025-ös Oscar-díjátadón, az pedig tagadhatatlan, hogy egyből hatalmas szenzációt okozott, amint meglátták őt az emberek.
      Sztárok
      Bámulatos zenei előadással vette kezdetét a 97. alkalommal megrendezett Oscar-gála, méghozzá a Wicked két sztárja, Cynthia Erivo és Ariana Grande jóvoltából.
      Sztárok
      Bizony, elcsattant egy valódi, teljesen váratlan csók a 97. Oscar-gála vörös szőnyegén, méghozzá Halle Berrynek köszönhetően, aki egy világhírű színészt csókolt meg mindenki szeme láttára.
      Fashion&Beauty
      A legjobban öltözött és legszebb hírességnek járó képzeletbeli Oscar szobrocskát mi mindenképpen az Emilia Pérez sztárjának ítéljük.
      Sztárok
      Bár a gálán hemzsegtek a szebbnél szebb hírességek, szinte lehetetlen volt nem A szer című film sztárját bámulni, mikor Bruce Willis exneje megérkezett a díjátadóra, és a fotósoknak pózolt.