Utazás

Európa lassan kinyílik – Ezek most a legfontosabb szabályok az egyes országokban

Sorra nyitnak ki a vendéglátóhelyek teraszai, sőt van olyan ország, ami már karantén nélkül is fogad beutazókat.

Fokozatos nyitás Svájcban

Hétfőn nyitnak a színházak, mozik, koncerttermek és az éttermek teraszai, és nézők is mehetnek a stadionokba. Ez már a harmadik enyhítési szakasz Svájcban, a fokozatos nyitást március 1-jén kezdték el – írja az MTI.

A mostani nyitás lehetővé teszi a rendezvények szervezését, illetve az azokon való részvételt; szabadtéri sporteseményeken és koncerteken maximum 100 néző lehet, a beltéri nézők maximális száma pedig 50 ember lehet; a zárt körű rendezvényeken, beleértve a csoportos múzeumlátogatásokat is, a csoportok létszáma nem haladhatja meg a 15 embert; azok a diákok, akik tavaly november másodika óta távoktatásban tanultak, visszatérnek a tantermekbe; az éttermek is megnyithatják teraszaikat, az asztaloknak legalább 1,5 méter távolságra kell lenniük egymástól, és egy asztalnál legfeljebb négy vendég ülhet.

Görögország már karantén nélkül fogadja a beutazókat

Az Európai Unió területéről, az Amerikai Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, az Egyesült Arab Emírségekből és a Szerbiából érkezők már beléphetnek Görögország területére anélkül, hogy hétnapos karanténba vonulnának, amennyiben fel tudnak mutatni egy negatív vírustesztet, vagy már megkapták az oltását. Izraelből már március óta be lehet így utazni Görögországba.

Az előírás szerint a negatív vírusteszt nem lehet régebbi három naposnál, az oltásnál pedig legalább két hétnek kell eltelnie a második dózis beadásától, mielőtt Görögországba érkezne az ember.

Belgiumban feloldották a nem alapvető célból történő beutazások tilalmát

Belgiumban, a szövetségi kormány múlt heti bejelentése értelmében hétfőn feloldották a koronavírus-járvány megfékezésére január végén bevezetett, nem alapvető célból történő beutazások tilalmát – írta meg hétfőn az MTI a helyi sajtóra hivatkozva.

A tilalom feloldása ellenére a Belgiumba érkezőknek 14 napon belül két vírusteszten kell átesniük, amennyiben a magas kockázatú, úgynevezett "vörös zónákból", azaz azokból az országokból érkeznek, ahol kiemelkedően magas a vírusfertőzöttek aránya. Ilyen országnak minősül például Franciaország, Lengyelország, Csehország, Magyarország.

A tesztek elvégzését a belga egészségügyi hatóságok telefonhívással és emlékeztető email küldésével szigorúan ellenőrizni fogják. A rendőrség a repülőtéren kitöltendő űrlapon alapján nyomon követheti és szankcionálhatja a szabályok be nem tartását.

A belga kormány múlt heti, a korlátozó intézkedések lazításával kapcsolatos sajtótájékoztatóján, Alexander de Croo kormányfő továbbra is óva intett a nem szükséges "utazgatásoktól."

Belgiumban, habár az új koronavírusos esetek aránya 23 százalékkal csökkent az elmúlt hét napban, a kórházakban változatlanul nagyon sok beteget kezelnek. Szakértők szerint, ha a járványügyi nem lanyhul, akkor a kormánynak erősen meg kell gondolnia, hogy május első hetében engedélyezi-e a vendéglátó egységek teraszainak megnyitását.

Lapozz a folytatásért!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Sztárok
      Sárközi Ákos nyert az Év Gasztroarca kategóriában a 2025-ös InStyle MEN of the Year gálán - a sztárséffel és festőművész feleségével, Évával a helyszínen készítettünk interjút.
      Egészség
      Gondoltad volna, hogy van egy olyan ital, amely nem tartalmaz koffeint, mégis rendkívül frissítő hatással bír, ha reggelente fogyasztod? Nos, cikkünkből most megtudhatod, mely ital ad energialöketet...
      Sztárok
      A Buckingham-palota közleményéből kiderül, hogy III. Károly a rákkezelése miatt tartózkodott az egészségügyi intézményben, ahol végül rövid megfigyelésre szorult.
      Sztárok
      Katalin hercegné és Vilmos herceg kapcsolata talán mégsem olyan felhőtlen, mint ahogyan eddig gondoltuk? Mint kiderült, a trónörökös olykor heves érzelmek hatása alá kerül, olyankor pedig feleségén...
      Sztárok
      A közönség a Hunyadi minden egyes történelmi szereplőjéhez egy színész arcát társítja, de vajon hogyan nézhettek ki e valóban létezett személyek a középkorban? A választ a mesterséges intelligencia...
      Sztárok
      Március végén szexuális zaklatási vádak miatt állt bíróság elé a 76 éves Gérard Depardieu, aki a vádlottak padján egy meglepő, az ügyhöz azonban kevéssé kapcsolódó bejelentéssel borzolta a kedélyeket...